Pietro87:
@lupetto: Amúgy mára már nincs nagy jelentősége a számoknak, amikor 99-es, 39-es, 88-as stb. számú... (2011.09.05. 14:06)Klose rástartolt Zarate mezére
Az orosz sajtó szerint nincs több kérdés, Samuel Eto'o 40 millió eurós vételár fejében elhagyja az Inter csapatát és az Anzhi Makhachkalában folytatja pályafutását. Az oroszok információit a játékos ügynöke is megerősítette, a Lifenews.ru-nak adott nyilatkozata szerint…
Az Inter védőjének, Yuto Nagatomonak még a Celtic elleni Dublin Kupa mérkőzésen ugrott ki a válla és úgy tűnt, a japán játékosra műtét várt. A sikeres terápiának köszönhetően azonban nem kellett kés alá feküdnie a hátvédnek és már edzésbe is állhatott az Inter…
Az Inter támadó-középpályása, Wesley Sneijder bevallotta, már felvette a kapcsolatot vele a Manchester United, de hivatalos tárgyalásra még nem került sor.
"Már megkeresett a Manchester United, de ezidáig hivatalos egyeztetésre nem került sor. A helyzet az, hogy én az…
Marco Branca, az Inter technikai igazgatója elismerte, hogy ma délután találkoztak az Anzsi képviselőivel. „Ez még csak egy kötetlen találkozó volt. Meghallgattuk a javaslatukat, de nem született még semmilyen megállapodás ma délután. Újabb tárgyalások viszont…
Eleinte még nevettek rajta, mára azonban kezd egyre komolyabbnak tűnni az ügy. Az olasz sajtóban egyre több helyen jelenik meg, hogy Massimo Moratti bizony rábólinthat az Anzsi Mahacskala ajánlatára és kész megválni világklasszis csatárától, Eto’o-tól. A kameruni támadó…
Az U 20-as Világbajnokság egyik főszereplője Philipe Coutinho, az Inter 19 éves támadó középpályása. Coutinho a brazil válogatott eddigi három mérkőzésén három gólt lőtt, gólpasszokat adott és pengés megmozdulásokkal hívta fel magára a figyelmet. Nyugodtan mondhatjuk, hogy…
Bár még a nyár elején szóba került, hogy az Inter két klasszisa, Wesley Sneijder és Samuel Eto’o esetleg a Premier Ligában folytatja, az idő elteltével egyre kevesebbet lehetett hallani a játékosok eligazolásáról. Azonban a City állítólagos 36 milliós ajánlata Sneijderért…
Hiába vezetett Wesley Sneijder szabadrúgásgóljával az Inter és játszott jobban az első félidőben, mint a városi rivális, a Milan 8 perc alatt szerzett két gólja a második félidőben egy teljesen más képet adott a mérkőzésről. A nerazzurri szerb középpályása, Dejan Stankovic…
Massimo Allegri hagyományos 4-3-1-2-es, míg Gian Piero Gasperini 3-4-3-as felállás helyett inkább a 3-5-1-1-es alakzatban küldte pályára játékosait az Olasz Szuperkupa döntőjében. Az Inter jobban kezdte a találkozót, a Milannak több szabálytalanságot is el kellett követnie, hogy…
Az előzetes Milan kezdőhöz képest Pato helyett Seedorf kap lehetőséget, míg az Internél az utolsó pillanatban vállalni tudta a játékot Stankovic, így a szerb középpályás is a Nerazzurri kezdő tizenegyében, csakúgy, mint Ricky Alvarez és Joel Obi is. Milan: Abbiati; Abate,…