Sok mindenről emlékezetes marad a Milan bajnoki címének ünneplése, a Dóm téren összegyűlt tízezrekről, Galliani gyermeki ugrándozásáról, Gattuso és Abate kórusáról, de a legnagyobb mókát úgy tűnik ezúttal is Ibrahimovic eszelte ki, aki öröme jeléül jól fejbe rúgta Antonio Cassano-t. A mozdulat persze csak poén volt, de azért Antonio arcáról lerí, a svédnél ez általában az utolsó pillanatig kétséges marad.


Kikapott, s ezzel búcsúzott a Coppa Italia küzdelmeitől a Milan, mely a Palermo személyében talált legyőzőre. A hazaiak elsősorban nagyobb elszántságuknak, magasabb fokú motivációjuknak köszönhetik győzelmüket, egy paprikás hangulatú, pörgős találkozón.
Az Inter edzője, Leonardo magyarázatot vár Gattusotól, miután
A jól megérdemelt pezsgő és ünneplés után vár még egy komoly feladat a Milanra, mégpedig egy hazai döntetlen után Szicíliában, a Cosa Nostra hazájában kellene kiharcolniuk a továbbjutást, az Olasz Kupa elődöntőjében. A sziget fővárosának, Palermonak minden bizonnyal többet nyom a latba ez a mérkőzés, mint Ibraéknak. Ahogy
Miután a Juventus élő legendája meghosszabbította egy évvel a szerződését múlt héten, reménykedett, hogy idén még lesz mit ünnepelni. Azonban a tegnap esti Chievo elleni döntetlen a legvérmesebb Juve szurkolókat is elhallgattatta. Nem hogy a BL indulás, de még az Európa Ligában való részvétel is távolinak tűnik, két fordulóval a bajnokság vége előtt.
Az idei szezon talán legrosszabb fogása volt Jorge Martinez. A Juve a szélsőre áldozott 12 millió eurót, melyért tulajdonképpen egy nagy semmit kapott cserébe, a játékos ugyanis sorozatos sérülései és beilleszkedési problémái miatt mindmáig adós maradt az értékelhető teljesítménnyel. Nem is meglepő, hogy több újság is idényvégi távoztáról cikkezik, a klubhoz legközelebb álló Tuttosport pedig következő klubja személyét is tudni véli, mely nem más, mint a Bianconeri ősi riválisa, a Fiorentina csapata.
Csapata 2-2-es tegnap esti döntetlenje után tovaszállt Luigi Delneri optimizmusa, s a sorsa felől érdeklődő újságíróknak már csak annyit nyilatkozott szemben néhány nappal korábbi szavaival, hogy kérdezzék a klubot, ha szeretnének tisztábban látni a jövőjét illetően.
A Corriere dello Sport értesülései szerint a Roma megegyezett Javier Pastore ügynökével, így már csak mindössze Zamparini bólintása hiányzik a nyár egyik legnagyobb fogásához. A Presidente igenjét egy 30 millió eurós ajánlattal igyekszik majd kicsikarni a Giallorossi, mely az újság beszámolója alapján hajlandó lenne még néhány ifjú tehetségét is beáldozni a sikeres üzlet érdekében.
Egy már megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből a Juventus, mely hiába vezetett 2-0-ra, a végén kis túlzással még a pontszerzésnek is örülhetett. Pedig minden a Bianconeri legszebb reményei szerint alakult, Del Piero már a 13.percben megszerezte a vezetést (Pepe lerántása utáni büntetőt értékesítette), majd a második félidő elején Matri találatával meg is duplázta azt. Jól játszott a Juve, megérdemelten lépett el két gólra verónai ellenfelétől, a szurkolók talán már újra a jövő évi BL-indulásról ábrándoztak, amikor jött egy 2 perces rövidzárlat és a vendégek pillanatok alatt ledolgozták hátrányukat.