Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Nem tud túllépni idei árnyékán a Juventus

2011.05.10. 08:51 lupetto

 Egy már megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből a Juventus, mely hiába vezetett 2-0-ra, a végén kis túlzással még a pontszerzésnek is örülhetett. Pedig minden a Bianconeri legszebb reményei szerint alakult, Del Piero már a 13.percben megszerezte a vezetést (Pepe lerántása utáni büntetőt értékesítette), majd a második félidő elején Matri találatával meg is duplázta azt. Jól játszott a Juve, megérdemelten lépett el két gólra verónai ellenfelétől, a szurkolók talán már újra a jövő évi BL-indulásról ábrándoztak, amikor jött egy 2 perces rövidzárlat és a vendégek pillanatok alatt ledolgozták hátrányukat.

A Zebrák védelme az idény során immáron sokadszor mondott csődöt. A hajrára maradt a nyíltsisakos játék mindkét fél részéről a győzelem megszerzésének érdekében, s bár helyzet is és izgalom akadt is e révén szép számmal, további találat már nem született. Így a Juve végérvényesen lemondhat a 4.hely megszerzéséről, míg a Chievo matematikailag is biztosította bentmaradását.

 

Juventus–Chievo 2–2

G.: Del Piero 13. – tizenegyesből, Matri 55., ill. Rigoni 68., Sardo 69.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: juventus chievo

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr982892288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása