Bologna 2-0 Lecce
G.: Di Vaio (84'), Giménez (85')
Bologna 2-0 Lecce
G.: Di Vaio (84'), Giménez (85')
Szombaton két összecsapással kezdetét veszi az olasz bajnokság 10. fordulója. A nyitótalálkozón egy alsóházi rangadó rendeznek Bolognában, ahol a Lecce vendégeskedik. A hazai csapat próbál elmozdulni a kieső zónából, míg a vendégek célja a középmezőnyben helyük megszilárdítása.
Este a címvédő Inter fogadja a Bresciát. Vass Ádámékra kemény mérkőzés vár, szinte elképzelhetetlen, hogy a milánóiak ne gyűjtenék be magabiztosan a 3 pontot. Kötelező győzelem ez az Inter számára, már csak azért is, hiszen a listavezető Lazio elhasalhat a római derbin, így a milánói csapat akár 1 pontra is felzárkózhat a Sasok mögé.
Hiába áltatják magukat a romanisták a BL-ben kiszenvedett és csak egy hajszálon múlott győzelemmel. Komolyan azt hiszik, hogy azért, mert sikerült legyőzni egy olyan csapatot, amelyiket csak az edzőjéről és az egyik csatáráról ismerünk, máris megretten minden laziale? Sikerült zsinórban kétszer nyerni, lezúzni a Leccét és a Bázelt? Hoppá, hát a Lazio Palermóból hozott el 3 pontot, csak legutóbb! Miután a mellékelt képen Totti elárulta Di Canio kérdésére, hogy életében hány könyvet tartott a kezében, lapozzunk egyet:

Két hét leforgása alatt a talján csapatok, nevezetesen a Sampdoria, a Napoli, a Juventus és a Palermo összesen 8, egyenként 2-2 találkozón van túl a második számú európai kupasorozatban. Ezeken az összecsapásokon a megszerezhető 24 pontból sikerült az olaszoknak 4 pontot begyűjteni, míg az ukrán (Metaliszt), az angol (Liverpool), az osztrák (Salzburg) és az orosz (CSZKA Moszkva) csapatok duzzasztották - nem éppen veretes itáliai ellenállás mellett - saját pontjaik számát. A helyzet nem túl bíztató, de lássuk, hogyan állnak az említett olasz klubok két fordulóval a csoportküzdelmek vége előtt és miképp juthatnának tovább (ha egyáltalán akarnak).
Néhány nappal ezelőtt robbant a legújabb Cassanata, amikor is a sebhejesarcú összerúgta a port a Sampdoria tulajdonosával egy kihagyott díjátadó, illetve az ezt követő másnapi szóváltás után, melynek következtében nemhogy a keretből kitették Antoniót, de még az edzések látogatásától is eltiltották.
Sokan a játékos és klubja közötti balhé mögött a Juventus susmusát vélték felfedezni, de ezt a híresztelést hamar cáfolta maga Marotta, a Samp volt, a torinóiak jelenlegi sportigazgatója.
Jubilálva Tippjátékunk a 10. fordulóval, nem hozhat nekünk csalódást. Nem is fog, hiszen olyan mérkőzéseket kínál számunkra, mint a Bari - Milan vagy a Palermo - Genoa, ám kétség kívül a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó, a Lazio - Roma megaderby lesz. Lássuk, hogyan tippeltek!
Liverpool 3-1 Napoli
A két csapat előző randevúján 1-1-es igazságos döntetlen született Salzburgban, ahol a hazai csapat meglepően jó, hajtós focit játszott, míg a Juve csak kereste önmagát. Most Torinóban nézett farkasszemet egymással a két gárda, ahol a Zebrák igyekeztek kiküszöbölni a két héttel ezelőtti botlásukat.
Del Neri csapata kissé toldozott-foltozott egység benyomását keltette, hiszen sok sérült miatt még a Primavera csapat játékosa, Giandonato is kezdőként léphetett pályára.
Basel 2-3 AS Roma
G.: Frei (69'), Shaqiri (83') ill. Menez (17'), Totti (büntetőből 26'), Greco (76')
Viharfelhők gyülekeznek Milánó és Róma felett, már ami a Bajnokok Ligájás szereplésüket illet, ugyanis mindkét olasz csapat nehéz helyzetbe hozná magát, ha vereséget szenvedne ma este. A két héttel ezelőtti párosítások "visszavágói" nem kecsegtetnek túl sok reménnyel, hiszen a Milan sima két gólos vereséget szenvedett Madridban, míg a Roma hazai pályán kapott ki csúnyán, 3-1-re a svájci alakulattól. Ráadásul a milánóiak a hétvégén gyenge játékot produkálva elbukták a Juve elleni derby-t, míg a fővárosiak legalább a Leccét legyűrték, ezzel némi reményt keltve a szurkolóik szívében.