Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Készen a Gialloblues-ra!

2010.11.21. 13:14 Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa

2010. február 14-én igazán örömteli volt nézni a Laziót, hiszen a fenébe is, akkor aratta a szezonban a második idegenbeli győzelmét. Az áldozat pedig nem volt más, mint a Parma. Egy olyan lerúgott, mélyben lévő és elcsigázott Lazio is képes volt nyerni, hát akkor egy mostani, ereje majdnem teljes teljében lévő csapat ne tudna? Egy olyan együttes ellen, amelyik északiként is csak annyit tud felmutatni, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság székhelye? Nem lesz itt probléma: előételként kemények leszünk, mint egy jófajta Parmigiano-Reggiano, majd az első gól után Tortelli in savor fogja szánkat ízesíteni, Floccari tálalásával, őt követi majd Zarate ízléses Prosciutto di Parma in crosta-ja, végül a harmadikat, desszertként Rocchi tálalja, Viennese al cioccolato! Még jó hogy ebéd után lesz a meccs. Hajtás után minimális taktikázás és egy még szebb győzelmi tor előrevetítése következik.

Szólj hozzá!

Címkék: lazio

Kezdő XI: Genoa - Juventus

2010.11.21. 12:11 Unimuck

A vasárnap rangadóján a Juventus Genovába látogat, ahol Rudolfékkal néz farkasszemet. A Genoa csapatából Jankovic, Palladino, Palacio, Chico és Sculli hiányzik majd sérülés miatt, míg a torinóiaknál Buffon, Legrottaglie, Rinaudo, Grygera, De Ceglie, Martínez és Amauri nem bevethető.

Jó hír, hogy Rudolf Gergelyt Ballardini a vendéglátók kezdőjébe nevezte.

 

Genoa - Juventus

12:30, Stadio Luigi Ferraris - Genova 

 

Genoa: (4-3-3) Eduardo - Rafinha, Dainelli, Ranocchia, Criscito - Rossi, Milanetto, Veloso - Rudolf, Toni, Mesto

Juventus: (4-4-2) Storari - Motta, Bonucci, Chiellini, Grosso - Krasic, Aquilani, Melo, Marchisio - Quagliarella, Iaquinta

Továbbra is feltartóztathatatlan a Milan

2010.11.20. 22:50 lupetto

 Zlatan Ibrahimovics gyönyörű góljával ismét nyert, ezzel továbbra is vezeti a Serie A tabelláját a Milan. Pedig nem úgy tűnt a találkozó kezdetén, hogy a milánóiak győztesen hagyják el a pályát, a Fiorentina sorra alakította ki helyzeteit, Abbiati azonban, nem kis bravúrok árán, tartotta csapatában a lelket. A félidő végéhez közeledve aztán feltámadni látszott a Milan, Robinho előbb még les állásból szerzett vezetést a rossonerinek, de már a szabályos találatra sem kellett sokat várni. Egy hosszú keresztlabda után Ibrahimovics elé került a labda, aki saját magának feladva azt, gyönyörű mozdulattal, ollózva lőtte ki a violák kapujának hosszú sarkát.

Győzelmével már dobogón a Roma

2010.11.20. 20:12 lupetto

 Ha nem is briliáns játékkal, de begyűjtötte újabb három pontját a giallorossi, melynek köszönhetően egészen a dobogó harmadik fokáig lépkedtek Tottiék. A fővárosiak Jeremy Menez gyönyörű szólója után szereztek vezetést az első félidőben, melyet a második játékrész derekán Marco Boriello duplázott meg. Ezután Ranieri kissé felforgatta együttesét szerepet kínálva ezidáig mellőzött játékosainak, melynek eredményeként a vendégek is többet veszélyeztettek, a hajrában kapufáig, sőt egy meg nem adott (szabályos) találatig jutva. A mérkőzés krónikájához tartozik még Burdisso kiállítása, az argentín hátvéd Domizzit öklelte fel piros lapot érően.

Beharangozó #13 - szombati játéknap

2010.11.20. 10:00 Unimuck

A 13. forduló nyitómérkőzésén az AS Roma fogadja az Udinese csapatát. Ranieri legényei kimászva a gödörből szárnyakat kaptak és egyre nagyobb esélyük van arra, hogy komolyan beleszólhassanak a Scudetto végkimenetelébe. Míg az udinei gárda az utóbbi évek gyenge teljesítménye után, úgy tűnik végre ismét összeállt egy erős középcsapattá.

A bemelegítés után irány Milánó, ahol Allegri játékosai Mihajlovic tanítványai ellen meccselnek. A forduló rangadóján, a presztízsen túl komoly súlya van a találkozónak. A Milan győzelme esetén biztosan a tabella élén marad, míg Firenzében bíznak az álmokban és valahogy megpróbálnak elcsípni egy nemzetközi szereplést érő pozíciót.

Tippjáték - 13.forduló

2010.11.18. 23:50 _azzurri

A hétközi válogatott meccsek után újra jönnek a Serie A izgalmas összecsapásai. Nem hálátlan hozzánk ez a forduló sem, hiszen olyan ütközetek várnak ránk, mint a Milan - Fiorentina vagy a Genoa - Juve. A hétvégi fordulóban kiderül ki remeg meg a 13-as szám láttán, és ki az, aki hederít az egészre, teszi a dolgát és csak a győzelemre koncentrál. Ti felejtsétek el a babonát és tippeljétek meg a végeredményeket.

John Arne Riise, ahogyan még biztosan nem láttad

2010.11.18. 16:40 lupetto

 A Roma balhátvédje egy norvég reklámban. Énekel, mutogat, priceless.

"Nem a többetnikumú válogatottra" - Balotelliék ellen tüntettek az olasz szurkolók

2010.11.18. 16:16 lupetto

 Huhogás és füttyszó kísérte Mario Balotelli majd minden labdaérintését a tegnap esti Klagenfurtban rendezett válogatott találkozón, az olasz hívek ráadásul még egy transzparensen is tudatták, nem óhajtanak más etnikumú játékost a Squadra Azzurába.

Prandellit csak Balzaretti teljesítménye győzhette meg az újonc teszten

2010.11.18. 08:49 Unimuck

Ahogy a legutóbbi olasz-román összecsapás 1-1-es döntetlennel ért véget, úgy a tegnap esti felkészülési mérkőzés is. A különbség csak az, hogy a 2008-as EB mérkőzésen jóval többet tettek az olaszok a győzelemért, míg most inkább a román csapat dominált. Cesare Prandelli négy újoncot is meghívott erre a találkozóra, akiket rögtön kezdőbe is rakott. 

Kósza átigazolási pletykák Torinóból

2010.11.17. 20:39 mrscottpilgrim

Gigi Delneri idáig fantasztikus munkát végzett a Juventusnál, persze a lehetõségekhez mérten, de legnagyobb erényeként azt nevezném meg, hogy újra "arcot" adott a Juvenak, a Bianconeri megint magabiztos, és van presztizse a csapatnak. Ennek megfelelõen már egyre nagyobb, jobban csengõ neveket hoznak kapcsolatba a Juveval, illetve már fél Európa által üldözött játékosok szeretnének zebra mezbe bújni. A hajtás után néhány, a napokban szárnyra kapott pletykát, nyilatkozatot olvashattok.

süti beállítások módosítása