3-1-re verte riválisát a forduló zárómérkőzésén a szicíliai együttes, köszönhetően elsősorban szervezettebb játékának és pontosabb helyzetkihasználásának. A Roma, bár a mérkőzés jó részében mezőnyfölényben játszott nem jutott igazán komoly helyzetekig, Delio Rossi remek taktikát választott a területetek lezárására és a gyors kontratámadások levezénylésére, kihasználva csapata erényeit. A vendégek védelme többször is komolyabb helyezkedési hibákat vétett, amit a hazaiak kegyetlenül kihasználtak, s talán Ranieri is hibáztatható a túl sok támadó szellemű játékos egyidejű szerepeltetésért. Mindenesetre Brighi még biztosan elfért volna a fővárosiak középpályáján.
Biztos Palermo győzelem a Roma ellen
2010.11.28. 23:22 lupetto
Ismét csak döntetlenig jutott a Lazio, Di Natale újabb mesterhármasa Udinében, vasárnap délutáni eredmények
2010.11.28. 20:37 lupetto
Újabb két pontot veszített, ezzel elszalasztotta nagy lehetőségét a Lazio, a Catania elleni összecsapáson. Mauriék ugyan gyakorlatilag végigtámadták a találkozót helyzetek egész sorát kialakítva, de mindössze egyszer tudtak betalálni a vendégek hálójába, ami e délután csak az egyenlítéshez volt elég. Még rosszabbul járt a Napoli, Hamsikék 3-2-es vereséget szenvedtek Udinében, köszönhetően elsősorban az ismét triplázó Di Natalénak és a szlovák kihagyott büntetőjének. Gólgazdag mérkőzésen győzött a Cagliari, a vendégek 3-0 után kezdtek komolyabb hajrába, Matri ismét hatalmasat játszott.
Az Inter lelépte a Parmát
2010.11.28. 14:47 lupetto
5-2-re verte ellenfelét a nerazzurri, egy fordulatos, rendkívül szórakoztató mérkőzésen, melyen Sztankovics háromszor is bevette a pármaiak kapuját.
Alaposan meglepte ellenfelét a Parma, Hernan Crespo ugyanis már a 4.percben megszerezte a vezetést a vendégegyüttesnek kihasználva Marco Materazzi hibáját. Gyorsan fokozatot váltott hát az Inter, s Dejan Sztankovics duplája révén fordítottak is a hazaiak, a szerb a 18. és a 19.percben is bevette ellenfele hálóját, mindkétszer a tizenhatoson kívülről gólt szerezve. Majd jött ismét a szerda esti BL találkozóhoz hasonlóan Cambiasso ezúttal egy szöglet után, aki máris kettőre növelte csapat előnyét.
Olasz szakértők szerint a Juvénak Dzsudzsák kell
2010.11.28. 13:53 lupetto
Hetek óta téma, Dzsudzsák Balázs Torinóba szerződése, s éppen emiatt nem is meglepő, hogy személyével az utóbbi időben kiemelten foglalkoznak az olasz lapok. Ezúttal a tuttomercatoweb szentelt komolyabb terjedelmet a PSV légiósának, elemzésében kiemelve, milyen elképesztő ütemben fejlődik a magyar szélső, valamint, hogy folyamatos jó teljesítménye ellenére is mennyire alulértékelt Európában, pedig egy igazi klasszist tisztelhetünk személyében.
Római elefánttemető lesz az Olimpicóban
2010.11.28. 12:40 Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa
A Milan és a Juventus tegnap esti botlása után itt a lehetőség arra, hogy egy igazán jó forduló kerekedjen a mostaniból. 1 pontra fel lehet zárkózni a milánóiakra, a Juventustól pedig 5 darab szép ponttal meg lehet lépni. Nyilván nem feledkeztünk el a Napoliról sem, de Udinében nem lesz könnyű dolgok. Tehát már csak két dolog hiányzik a tökéletességhez: egy mai győzelem, illetve a nápolyiak pontvesztése(i) az Udinese ellen. No persze ha a Roma ki találna kapni Palermóban, az csak édesítené a vasárnapot. Drukkoljunk csak a Romának a BL-ben, gyűjti az olasz koefficienseket és a kétfrontos harca nem igazán alkalmas keretét is fárasztja vele, ergo a bajnokságban se kell annyira tartani tőlük. Adjuk meg, amit meg kell: a Bayern elleni meccsük igazán megsüvegelendő eredmény volt.
Térjünk vissza magunkra: a kulcsemberek szerencsésen pihenhettek, a B-csapat is könnyedén intézte el az Albinoleffét, így a Maxi López nélkül érkező Catania nem lehet megoldhatatlan feladat, sőt. Ha pedig mégis az, akkor végképp számoljunk le az álmainkkal, csakúgy mint Nemere, mikor rájött, hogy még ő sem tud évi 58 könyvet megírni.
14.forduló vasárnap,várható kezdőcsapatok
2010.11.28. 12:00 lupetto
Mirko Vucinic a szombati edzésen lesérült, így nem tarthat a csapattal Palermóba, jó hír viszont a romanisták számára, hogy ismét bevethető Claudio Pizarro, aki már a hétközi BL találkozón is pályára lépett néhány percet. Továbbra is rengeteg a sérült az Internél, így ezúttal lehetőséget kap a kezdőcsapatban Davide Santon is.Juve - Fiorentina: Pontosztozkodás a két ősi rivális találkozóján
2010.11.27. 23:05 Unimuck
A szombati nap másik találkozóján a negyedik helyen álló Juventus fogadta hazai környezetben a szebb napokat is megélt Violákat. A találkozó rettenetesen kezdődött a Zebrák számára, a 4. percben Vargas szélről belőtt labdájába Motta belettette a fejet, ami megviccelve Storarit, a hálóban kötött ki. A korai sokkból felocsúdva a Juve hamar ellenfele fölé nőtt, és Boruc kapujához szegezték a firenzeieket. Igaz, ez nem vont maga után rengeteg hazai helyzetet, a lilák tíz emberes védőfala masszívnak bizonyult. A félidő két legnagyobb Juve helyzete Marchisio és Del Piero nevéhez fűzödött, Claudio egy legurított labdát tűzött Boruc kezébe, míg Alex hálóba tartó szabadrúgásának is a lengyel kapus állt útjába.
Ibrahimovic nem lőtt gólt, a Milan nem nyert Genovában
2010.11.27. 21:54 Unimuck
A forduló nyitórangadóját Genovában rendezték, ahol a Sampdoria fogadta a listavezető Milant. Az első félidő eleje eseménytelenül telt el, aztán a Milan magához vette a kezdeményezést. Robinho kirobbanó formában futballozott, a vállalkozó kedvével sem volt gond, ám Curci eszén csak sokadjára tudott túljárni. A félidő végéhez közeledve Ibrahimovic jobb oldalról centerezett Robinhónak, aki sokadik lehetőségét már nem puskázta el. Így vendég vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.
14.forduló szombat, várható kezdőcsapatok
2010.11.27. 16:14 lupetto
Ismét Ronaldinho nélkül állhat fel a Milan, bár Allegri még fentartja jogát az utolsó pillanatban való változtatásra, ahogy ezt ma délelőtti interjújában be is jelentette, miután továbbra sem döntötte még el, bizalmat szavaz-e kegyvesztetté vált játékosának.
Igazi kórházi várószoba feelingje lesz a Juve-Fiorentina meccs díszpáholyának, a két csapat ugyanis nem kevesebb mint 13 sérülttel készülhet az esti derbyre, ezt a csatát egyelőre a Juve nyerte 7-6 arányban.
Tippjáték - 14. forduló (Frissítve)
2010.11.26. 22:33 _azzurri
Elcsépelt szó, de... Igen! Újra rangadók hétvégéje vár ránk! A Cassano nélküli Samp fogadja a listavezető Milant, a Juve ősi riválisával, a Fiorentinával találkozik, Lazio - Catania pikáns találkozó Rómából, észak dél ellen az Udinese - Napoli meccsen és Palermóba utazik az egyre jobb formában lévő Roma! Mi ez, ha nem rangadó dömping?! Ember legyen a talpán, aki megmondja a végkifejlettet. Próbálkozni lehet... :)

