Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Ismét csak döntetlenig jutott a Lazio, Di Natale újabb mesterhármasa Udinében, vasárnap délutáni eredmények

2010.11.28. 20:37 lupetto

  Újabb két pontot veszített, ezzel elszalasztotta nagy lehetőségét a Lazio, a Catania elleni összecsapáson. Mauriék ugyan gyakorlatilag végigtámadták a találkozót helyzetek egész sorát kialakítva, de mindössze egyszer tudtak betalálni a vendégek hálójába, ami e délután csak az egyenlítéshez volt elég. Még rosszabbul járt a Napoli, Hamsikék 3-2-es vereséget szenvedtek Udinében, köszönhetően elsősorban az ismét triplázó Di Natalénak és a szlovák kihagyott büntetőjének. Gólgazdag mérkőzésen győzött a Cagliari, a vendégek 3-0 után kezdtek komolyabb hajrába, Matri ismét hatalmasat játszott.

Nem úgy mint a Bologna és a Chievo játékosai, kiknek találkozója az időjárás miatt elmaradt. Megtartották azonban a Brescia - Genoa találkozót (de minek?), valamint a Cesena baresei kiruccanását, mindkét találkozó döntetlennel végződött.

A magyar játékosok közül Vass Ádám végigjátszotta csapata mérkőzését jó teljesítményt nyújtva, Rudolf Gergely azonban ezúttal a kispadról volt kénytelen végigizgulni a találkozót.

Brescia–Genoa 0–0
Bologna–Chievo elhalasztva  
Udinese–Napoli 3–1 (Di Natale 16. – 11-esből, 45., 57., ill. Hamsík 58.)
Cagliari–Lecce 3–2 (Matri 7., 15., Canini 28., ill. Olivera 54., Di Michele 81.)
Lazio–Catania 1–1 (Hernanes 47., ill. Silvestre 44.)
Bari–Cesena 1–1 (Caputo 64., ill. Colucci 62. – 11-esből)

 

2 komment

Címkék: egyéb serie a lazio vass ádám genoa cagliari bari udinese catania napoli bologna chievo lecce brescia cesena

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr462479654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Unimuck 2010.11.28. 20:48:57

Udinese 3. gólja mekkora király már! :)

lupetto 2010.11.28. 21:00:15

szögletből :) de a második se gyenge
süti beállítások módosítása