Felkészülvén a délutáni meccsre, hanguljunk néhány hírrel, hogy megalapozzuk a jó hangulatot a tabella vezetésének átvételére:
Meghni szinte már csak papíron a csapat része, az egykor kis Zidane néven is ismert örök tehetség egyfolytában sérült, amikor pedig nem, akkor csak egy sérüléshullám tudja őt a csapatba állítani. A Bordeaux még így is vinné télen, ám a 6 millió eurót sokallják érte. A félbetört pályafutást jól mutatja, hogy ha nem Franciaország, akkor Katar lesz a cél. Pedig ilyeneket is tudott a jó Mourad:


Kevés hiányzott hét közben, hogy megszerezze a csapat idei első idegenbeli győzelmét, az esély mindenesetre meg volt rá, talán csak a kellő elszántság hiányzott a fejekből. Legalábbis úgy tűnt a játékosok túlnyomó része boldogan kiegyezett egy amszterdami döntetlennel is, annak ellenére, hogy ezen az Ajaxszon kifejezett erőlködés nélkül is könnyen lehetett (volna) fogást találni. Ennél most jóval tökösebb felfogásra lesz szükség a Stadio Ennio Tardiniben, árva pontocskák gyűjtögetésével ugyanis soha az életbe nem kerülünk a dobogó legfelső fokának közelébe sem. Allegri a nagyobb támadószellemet a formáció visszarendezésétől reméli, ugrik tehát az amszterdami fellépésen debütált 4-3-1-2, újra jön az (elsősorban) idegenben már többször instabilnak bizonyult 4-3-3, a több csatár többet támad elvével, Ronaldinhóval a kezdőcsapatban.
3-0-ról felálló és a 98. (!) percben egyenlítő Napoli, Manchesterben döntetlenre végző Juventus, a véghajrában győzelmet kivívó Palermo, valamint egy Debrecent verő Sampdoria a csütörtöki nap mérlege.
Ma este 21:05-kor kezdetét veszi az Európa Liga második fordulójának rangadója, a dúsgazdag Manchester City fogadja hazai pályán a Juventust. Mindkét együttes jól hangolt erre a találkozóra, a torinóiak meggyőző támadójátékkal 4-2-re verték a Cagliarit, míg a Man City az addig 100%-os teljesítményt nyújtó Chelseat múlta felül 1-0 arányban. Minden bizonnyal ez a győzelem nagy önbizalmat ad az "angol" csapatnak és a szurkolóik mindent megtesznek majd, hogy győzelembe hajtsák szeretett klubjukat. Ehhez azonban Luigi Del Neri gárdájának is lesz egy-két szava. Az ezidáig hullámzó produkcióval előálló torinóiak legfőbb kihívása a pontosabb és koncentráltabb védőjáték.