Ma 12 órától Nyonban kisorsolják az idei Bajnokok Ligája sorozat negyeddöntőinek párosítását. Olasz klubcsapatok közül egyedül az Inter maradt talpon, miután a Bayern Münchent drámai küzdelemben végül Pandev góljával kiejtette. A BL címvédő nerazzurrók izgatottan várhatják a következő ellenfelet, bízva a kedvező párosításban, bár a milánói klub elnöke Massimo Moratti kissé ironikusan fogalmazott a sorsolás előtt- "Fogadni mernék, hogy a Barcelónával kerülünk össze.
Tehát a tavalyi elődöntő párosítása ismét létre jöhet, de talán szerencsésebb lenne az Internek elkerülnie Guardiola legényeit, csakúgy, mint a Real Madrid-ot, a Chelsea-t és a Manchester United-et is. Könnyebb prédának tűnik a Tottenham, Shakhtar, Schalke trióból valamelyik együttes. Igaz a Tottenham pont az Interrel volt egy csoportban, a fordulatos milánói 4-3-as hazai siker után Londonban sima vereséget szenvedett a Nerazzurri. Továbbá a nyolcaddöntőkben a városi rivális Milannak épp Harry Radknapp csapata parancsolt megálljt, így a londoni gárda csak könnyebb, de nem könnyű ellenfélnek tűnik.
A Shakhtar Donetsk útja is egy olasz csapaton át vezetett a negyeddöntőbe, az ukrán együttes a Rómát ütötte ki a BL-küzdelmekből. Veszélyes brazil játékosaiknak köszönhetően gyors és eredményes játékot játszik az ukrán gárda, továbbá hazai pályán szinte lehetetlen legyőzni. A Shakhtar több, mint 60 mérkőzés óta veretlen a Donbass Arénában, idén az Arsenal és a Roma is vereséggel távozott Donyeckből.
A Schalke a Valencián át került a legjobb nyolc közé, ennek ellenére a nyolcasfogat leggyengébb csapatának talán a német gárda számít. Ebben a mezőnyben a Bundesligában bukdácsoló gelsenkirchenieket bármelyik együttes szívesen elfogadná ellenfélként.
De végül kit kap az Inter? Ma délben kiderül! A sorsolás mozzanatait folyamatosan közvetítjük nektek.