Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Testvérharc Rómában

2010.12.03. 14:19 Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa

Természetesen a fenti cím nem az elkoptatott Romulus és Remus által előadott, fivéri afférra vonatkozik, hanem két olyan csapat összecsapására, akik régi és jó kapcsolatokat ápolnak egymással, mégpedig komoly hagyományokkal. Mikor erre gondolunk, akkor persze nem lehet figyelmen kívül hagyni a tavaszi gyalázatot. Nem csak azért, mert erre még hosszú évekig emlékezni fogunk és szégyellni fogjuk magunkat - joggal - , de azért is, mert ellenfeleink csúfondáros vigyorral tolják orrunk elé ezt meccset újra és újra, ha egy beszélgetésben egyszerre merül fel az Inter és a Lazio. Semmi gond nincs ezzel. Egyfelől megérdemeljük, másfelől aki úgy tesz, mintha a foci még mindig gentlemanek sportja lenne, ahol semmi immorális nem fordulhat elő, az nem ismeri a focit, rosszabb esetben pedig direkt ferdít, mert negatív piedesztálra állít egy olyan esetet, amiből aztán példákat, pláne az olasz labdarúgásban, elég sokat találunk. No de ennyit a tavaszról.

A két csapat szurkolói között mély és igazi a barátság, amit bizonyítanak közös fellépések, mind a foci, mind az élet ügyeiben, fontos meccseken a testvércsapat buzdítása, személyes jelenléttel - ahogy a BL-döntőben is képviseltették magukat a lazialék, példának okáért - és olyan, talán kicsinek tűnő, de megindító események, mint mikor Gabriele Sandri édesapját, Giorgio Sandrit az Inter meghívta Milánóba, ahol fia emlékére közös fotók készültek a játékosokkal, illetve magával Moratti elnökkel is. Biztos vagyok benne, hogy alattomos belépők, játékidegen elemek és elszabadult indulatok nem lesznek a ma esti rangadón, de kemény és tiszta játék, bizonyítási vágy és küzdés a győzelemért viszont mindkét oldalon garmadával lesz.

"Nem lehet más a célunk, mint az Inter ellen bebizonyítani, hogy igenis számolni kell velünk. Taktikai szinten föléjük kell nőni." - kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Reja. "Tévedés, ha valaki azt hiszi, hogy egész végig védekezni fogunk. Nagyszerű önbecsülés növelő lenne egy győzelem ellenük." A most már talán biztosnak tekinthető sztrájkról is ejtett pár szót. "Elképzelhetetlennek tartom, hogy ez valóban megvalósul."

Benitez is tudja, nehéz meccs jön csapata számára: "Rettentő sok hiányzónk van, az egyetlen jó hír, hogy Motta visszatért. A Parma elleni magabiztos győzelem erőt adhat, de nem vagyunk igazán jó formában. Fontos értékmérő mérkőzés következik."

Érdemes még idézni pár mondatot Sztankovicstól, akit egyik csapat szurkolóinak sem kell bemutatni és meglehetősen meghökkentette a lazialékat azzal a kijelentésével, hogy a Lazio ellen akarja meglőni 50. bajnoki gólját. "A Lazio középpályájának az ereje és a minősége az, amitől tartanunk kell. 4 pont a különbség a két csapat között, de nincs kétségem afelől, hogy előbb-utóbb felérünk a dobogóra. 5 és fél szezont töltöttem el a Lazióban, érthetően közel áll a szívemhez. Jó és élvezetes meccs lesz az Olimpicóban!"

Reja 20 játékost nevezett keretébe, ahol az előzetes híreknek megfelelően, egy húzódásnak köszönhetően, szerencsére nincs ott Foggia. Azt még sajnálhatnánk is, hogy Garrido megint lesérült, de őt Reja soha a büdös életben nem fogja kezdetni bajnoki meccsen, bele kell törődnünk. A felállás viszont érdekes lehet, mert úgy tűnik, az öreg mister valóban nem csak a levegőbe beszélt, mikor tagadta a "csak védekezünk és kontrák" lehetőségét. Tegnap a megszokott 4-2-3-1 helyett a tökösebb 4-3-1-2-t gyakoroltatta és ez nem csak azért jó, mert végre meglenne Hernanes legjobban szeretett helye, ahol a legjobb teljesítményre is képes, de Floccarinak sem kéne annyit hadakozni hátravonva és szépen osztogathatná le a labdákat Zarate és a Próféta számára. Csak reméljük, de nagyon, hogy mindez nem hülyítés, mert nyerő taktika lehet.

Benitez lemásolta Reja keretét, számra legalábbis biztosan. Motta és Muntari újra a csapat tagja lehet, de még így is baromi sok a sérült - 5 (!) játékos harcképtelen az alapcsapatból - , viszont a legrosszabb hír milánói szempontból Eto'o eltiltása. Ez így összesen 6 ember, tehát az elképzelhető legjobb felállásból a kezdőcsapat fele hiányzik. Rettentő nagy lehetőség ez a Lazio előtt.

Pár alkalommal már elmondtam itt: ha ez alkalommal nem virít valamit a csapat, akkor le kell számolni a nagyobb álmokkal. Most is tartom ezeket a szavakat. Az utóbbi meccseken olyan szükségtelen és idegesítő ponthullajtások voltak, amik kurvára fognak hiányozni a szezon későbbi részeiben. Az Inter az Olipicóban, jelen formájában, könnyebben verhető ellenfél, mint a Juventus Torinóban, akik egy időre letudták minden nemzetközi kötelezettségük. A tisztességesen megszerzett 3 pont nem csak azért lenne fontos, hogy továbbra is minden szépre és jóra esélyes legyen a Lazio, hanem azért is, hogy lemossa a fél évvel ezelőtti szégyent. A szurkolásunkon nem fog múlni.

4 komment

Címkék: lazio

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr612490604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Unimuck 2010.12.03. 21:50:55

Ideiglenes Lazio drukker lettem Kornél, csak így tovább! :)

Unimuck 2010.12.03. 22:36:33

Kiheverte a Lazio a Roma elleni vereséget!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.12.03. 23:05:40

@Unimuck: Köszi! :) Hernanes a meccs embere, ez kétségtelen, nem csak a gyönyörű gól-gólpassz kombó miatt is, hanem mert egy másik dimenzió volt a pályán, mint a többiek.

Nagyon szép győzelem volt, visszahozta azoknak a napoknak az érzését, mind a játék, mind az eredmény, amit a 2000-es évek elején lehetett érezni. Nagy köszönet ezért a fiúknak és igazán sajnálom, hogy sztrájk lesz jövő héten, ilyen meccs után kell Torinóba utazni!

Unimuck 2010.12.04. 00:45:56

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Szép volt, és úgy is vehetjük, hogy 4 Lazio gól született ma este... :) Pandev gólját vmi eszméletlen mák sorozat előzte meg.
Ne aggódj, Torinóban azért nem lesz ilyen egyszerű dolgotok! :)
süti beállítások módosítása