Az Atletico Madrid csatára, Sergio Aguero fekete-fehérbe öltözhet, legalábbis ezt szeretné Giuseppe Marotta és a torinói klub vezetősége. Aguero neve nem számít a legfelkapottabbnak a mercaton, de már évek óta nagy ígéretként tartják számon, a még mindig csak 22 éves "Kun" becenévre hallgató játékost. Ha hinni lehet a Tuttosport értesüléseinek, a csatár ügynöke tegnap Torinóban tartózkodott, ahol a Juventus igazgatójával ebédelt, s a felek átbeszélték az esetleges lehetőségeket a közös jövővel kapcsolatban.
Egy olyan évad után, ahol a Bianconeri jó eséllyel még az EL helyek valamelyikére sem ér oda, a szurkolók türelme kezd elfogyni és szeretnének minél előbb minőségi játékosokat látni a csapat mezében, mert ígéretekkel már tele van a padlás. Az argentin érkezte talán kellő gyógyírt jelenthet, de persze kérdés mi valósul meg vajon mindebből..


Roberto Mancini, a Manchester City olasz edzője a Stoke City elleni 3-0-ra megnyert mérkőzés után nyilatkozott az újságíróknak. A fő téma természetesen a csapat argentin csatára, Carlos Tevez volt, aki két góljával segítette ismét győzelemhez a kékeket. Ráadásul nem is akármilyen két góllal, az egyiket pár pazar csel után vágta a kapu jobb felső sarkába, a másikat egy 25-30 méteres szabadrúgásból a bal felsőbe.
A helyszínen tekinti meg az Európa Liga ma esti döntőjét az Inter transzferguruja Marco Branca, hogy élőben is nyomon követhesse a Porto sztárjának, Fernandónak játékát.
Angelo Palombo kész a
Ahogyan azt Adriano Galliani ígérte, a szezon végének rohamos közeledtével a klub napirendre tűzte a lejáró, valamint a módosításért kiáltó szerződések ügyét. Ennek megfelelően több bejelenteni való is akadt tegnapi nap a Milan háza táján, egészen konkrétan három játékos kontraktusával kapcsolatban.
A hírek szerint a hétvégi Napoli-Inter "barátságos mérkőzés" olyan jól sikerült, hogy a Napolinál kedvet kaptak Milito leigazolására. A kék-feketék csatára idén meglehetősen sokat volt sérült, ha pedig egészséges volt akkor formán kívül játszott. Mivel az Internél minden bizonnyal a támadósorban is erősítéseket terveznek, egy esetleges Eto'o, Pazzini, Tevez/Sanchez neveivel fémjelzett csatársorban már csak kiegészítő ember lehetne az argentin Milito. "Il Princibe" azonban nem biztos, hogy padozni szeretne és itt jön képbe a BL-re gyúró Napoli, akik el tudnák képzelni az Inter csatárát a leendő érkezők között. Mindenesetre ha a herceg visszanyerné 2009/2010-es formáját - amikor az ő góljaival söpört be minden kupát a Nerazzurri - sokan retteghetnék a Cavani-Milito csatár páros nevét szerte Európában.
Az Inter csapatkapitánya örömmel venné tudomásul, ha az Udinese chilei tehetsége, Alexis Sanchez csatlakozna hozzájuk a nyáron. „Sanchez már bizonyított a Serie A-ban. Rengeteget fejlődött az utóbbi időben, biztos vagyok benne, hogy készen áll a következő lépcsőfok megtételére, hogy megmutassa a tudását egy igazán nagy klubnál. Jól ismerem, hiszen volt már alkalmam ellene játszani.”
Olasz sajtóhírek szerint Antonio Conte, a Juventus korábbi labdarúgója, egyre közelebb kerül a bianconeri kispadjához.
A Milan egyik legnagyobb nyári fogása lesz Philippe Mexes, aki 7 év után hagyja el szezon végén a római együttest. A francia védőt jövőjéről a France Football faggatta, a játékos pedig már leendő mezében válaszolt a kérdésekre.