Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Lamela: Igazságtalan volt a Roma EL veresége

2011.08.21. 16:00 MatteoMessina

A Roma egyik nyári igazolása, Erik Lamela a napokban érkezett meg a fővárosba az U-20-as világbajnokságról, ahol rögtön az újságírók kérdéseinek tömkelegére kellett válaszolnia.

„Az AS Roma az egyik legnagyobb klub Olaszországban és az egész világon, ezért is akartam ide igazolni. Tisztában vagyok, hogy nagyszerű játékosok játszanak a klubnál és legendák viselték ezt a mezt, de nem aggódom, boldog vagyok, hogy tagja lehetek ennek a gárdának. Tudom, hogy a Giallorossi szurkolók nagyon szenvedélyesek, ahogyan a River Plate szurkolói is. Csak azt tudom ígérni, hogy mindig mindent meg fogok tenni a csapatért.”- futotta le a kötelező köröket a fiatal argentin.

Felmerült a kérdés, hogyha a Roma a világ egyik legjobb csapata, akkor hogy kaphattak ki a héten a Slovan Bratislavatól. „Láttam a mérkőzést és tetszett ahogyan a Roma játszott, igazságtalan volt az eredmény. Hogy játszok-e a visszavágón? Nem tudom, számomra most az a legfontosabb, hogy teljesen felépüljek a sérülésemből.”

(football-italia)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr143168386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.08.21. 21:41:30

„Láttam a mérkőzést és tetszett ahogyan a Roma játszott..."

Szegénnyel nem egy másik római csapat meccsét nézették meg? :)
süti beállítások módosítása