Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Arsenal-Udinese: 1-0, parázs hangulatú visszavágó várható a Friuliban!

2011.08.16. 22:44 MatteoMessina

Jóformán még el sem foglalta ülőhelyét az az 1500 Udinese szurkoló, akik kiutaztak Angliába, Theo Walcott máris betalált. Egészen pontosan a 4. percben húzódott középre Walcott és a szélről érkező pontos beadást már csak a hálóba kellett pofoznia. Hideg zuhany. 1-0. Az Udinese egészen a tizedik percig kereste magát, amikor is Di Natale szabadrúgása csattant a felső lécen.

Ezt követően mindkét oldalon voltak kisebb-nagyobb helyzetek, a legnagyobb az udinei Armero előtt adódott, aki egy kontrát követően egy az egyben vihette az ágyúsok kapusára, de kimaradt a ziccer. A friuliak csapatkapitánya „Toto” Di Natale a negyvenedik perchez közelítve szintén nehéz pillanatokat okozott az Arsenal védőinek, lövése pár centivel suhant el a kapu mellet. Egy remek iramú első félidőt láthatott a publikum, ahol egyértelműen az Arsenal irányított, azonban az Udinese alakított ki több helyzetet. Sajnos az olaszok védelme néhány helyzetben rendkívül bizonytalan volt.

A második félidőben átvette az Udinese az irányítást és ismét gyártották a helyzeteket. Armero, Isla, valamint Di Natale többször is gólt szerezhetett volna, de nem sikerült bevenni az Arsenal kapuját. A 90. percben viszont ismét jött Walcott és majdnem eldöntötte a továbbjutást, de Handanovic hatalmas bravúrral védett, így maradt az 1-0. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az olaszok minimum egy döntetlent érdemeltek volna ma este. Ha a visszavágón csak egy picivel több helyzetet tud értékesíteni Guidolin csapata, akkor ott lehetnek a BL-ben. Mindenesetre garantálható a telt ház és egy izgalmakban gazdag visszavágó a Friuliban.

 

Arsenal-Udinese: 1-0

London, Emirates Stadion

Gól: Walcott (4.)

6 komment

Címkék: bl arsenal udinese

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr123159053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lupetto 2011.08.16. 22:55:08

Nem volt ez rossz, de gólt kellett volna lőni. Az Arsenal ebben az összeállításban nehezen hasonlítható korábbi önmagához, ha ma mondjuk a Napoli játszik Londonban sima 1-3 a vége.
A visszavágón kb bármi lehet, a mai meccs alapján jó eséllyel Udinese továbbjutás, de előnyben az Arsenal, azért ezt ne feledjük. Több volt ebben az estében, de azért grat az udineieknek. Néhány igazolás kifejezetten ígéretes a Zebrettében

MatteoMessina 2011.08.16. 22:59:51

@lupetto: Bizony, Danilo a védelemben és Badu mint védekező középpályás igen jónak tűntek. Ezt az Arsenalt egy nagyobb rutinnal rendelkező olasz csapat ütötte volna, de így sem kell szégyenkeznie az Udinesenek. A visszavágón úgy kell pályára lépniük, mintha az életük múlna rajta és meglehet, de ha az Arsenal talál egy gólt, akkor már pokoli nehéz...

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.08.16. 23:46:03

Badu lehet az Udinese uj Snacheze, marmint nem poszt alapjan, hanem Sanchez kb ket evig padozott Pepe mogott, aztan Pepe tavozasaval lett alapember, es hamar sztar lett, Badu pedig Inler posztjan jatszik most, elozo szezonben mogotte padozott, 20 eves, de mar 11 alkalommal jatszott Ghana felnottvalogatottjaban, siman el tudom kepzelni, hogy jovo ilyenkor ot fogja valamelyik nagy csapat 20 millio koruli osszegert megvenni

amugy nekem meg Neuton jateka tetszett, ennek az Udinesenek meg rengeteg rejtett tartaleka van, szoval szerintem siman harcban lesznek iden is az EL helyekert, kb atveszik a Palermo "szerepet" (akik rengeteget gyengultek), ha mondjuk nem allnanak meg a fejlodesben, akkor 3 ev mulva ott tarthatnanak, mint a Napoli, persze szerintem el kellene kezdjek mar most keresni Di Natale utodjat, ha esetleg visszavonulna

amugy en azon csodalkozom, hogy Bastos es Vargas mellett hogy a f*szba nem fordult meg meg Marotta fejeben Armero leigazolasa, ha Vargas nem jonni, egyertelmuen Armerora kene ramozdulni, jol vedekezik, es tehermentesiteni tudna Krasict, rohadt gyors, labdabiztos, technikas, orom volt ma nezni, ahogy egy mozdulattal csinalt hulyet egyszerre 3 Arsenal jatekosbol, ha a kolumbiait megszereznenk, esku, egy rossz szavam nem lenne az idei mercatonkra

Zsozsomessi · http://campionato.blog.hu/ 2011.08.17. 08:27:54

Szerintem gólt fog lőni az Arsenal Udinében...

il_ 2011.08.17. 08:36:49

@Zsozsomessi: Erre nagy az esély.
Danilo, Badu és Isla is nagyot játszott, nekem a svéd srác is tetszett. Maradt 40% esély, meg kell ragadni és esetleg még a hét során erősíteni, mondjuk Rudolffal

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.08.17. 12:14:42

@il_: igen, tenyleg kell valaki, aki kepes golt rugni, mert Di Natalen kivul nem igazan volt elol veselyes embere az Udinesenek
süti beállítások módosítása