Az Inter volt trénere, Leonardo állítása szerint egy percig nem gondolt arra, hogy elhagyja a Nerazzurrit és a PSG-vel sem tárgyalt titokban. Mindent megbeszélt a klub elnökével, Massimo Morattival, aki elmondása szerint apaként viselte gondját. A brazil szakember közel egy hónapnyi huzavonáról rántja le a leplet.
"A PSG kapcsolatba lépett velem többször is, de soha nem árultam el az Intert. Amikor felkérést kaptam a párizsi csapattól beszéltem Morattival, aki úgy viszonyult mindig is hozzám, mint apa a fiához. Szabad döntés elé állított. Azt mondta nekem, menjek Dohába tárgyalni a francia klub vezetésével, mindez június 11-én történt. A történtek után elmeséltem neki a franciák projektjét és számomra ezt egy nagy lehetőségnek találta. Mondtam neki, hogy az Internél szeretnék maradni, de másképp alakult minden. Amíg hivatalossá nem vált Gasperini kinevezése én a Nerazzurri trénere voltam. Most szabad vagyok és új utakra léphetek. Van egy ajánlatom a PSG-től, két napja beszéltem a vezetőkkel, de még nem tudom mit hoz a jövő." - nyilatkozta Leonardo.
A brazil trénerrel második lett az Inter a bajnokságban, valamint Coppa Italiat nyert, míg a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőkig jutott. Leonardot Gian Piero Gasperini váltotta a Nerazzurri kispadján.