A fővárosi klub megfiatalítaná idősödő keretét és ifjú, tehetséges játékosok után szaglászik. Az egyik ilyen jelölt a Bologna mindössze 20 éves uruguay-i középpályása, Gaston Ramírez. A pálya bal oldalán és középén is bevethető játékos fiatal kora ellenére az előző idényben 25 bajnokin jutott szóhoz a Rossoblúnál, négy gólja és két gólpassza mellett remek játékával hívta fel magára a figyelmet.
Ramírezt korábban hírbe hozták az Interrel és a Juventusszal is, de ezidáig egyik klubtól sem érkezett hivatalos ajánlat a dél-amerikai játékosért, ellentétben a Rómával, aki a hónap elején 10 millió €-t kínált a tehetségért. A Bologna akkor ezt az összeget visszautasította, de a labdarúgó ügynöke szerint 12-13 milliós ajánlat elegendő lehet ügyfele leigazolásához. Nem kizárt tehát, hogy a Giallorossi hamarosan előáll egy újabb próbálkozással.
"A Bologna Ramírez köré akarja építeni a csapatot, de látván, hogy nem túl rózsás a klub anyagi helyzete, kénytelen lesz meghallgatni a fiúért érkező ajánlatokat. A Roma már tett egy ajánlatot. Most meglátjuk mit válaszol erre a Bologna. Gaston nagyon örül a Roma érdeklődésének és kihívás jelentene számára egy ilyen nagyszerű klubban játszani. Úgy vélem a sikeres tárgyalás alapja a 12-13 millió €-t is elérheti." - nyilatkozta a labdarúgó ügynöke, Vincenzo D'Ippolito.
Az uruguay-i nagyválogatottban is már bemutatkozó Ramírezt 2015-ig élő szerződés köti Bolognához.