Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Olasz kupa elődöntő: Milan - Palermo

2011.04.20. 17:00 Unimuck

A tegnap megvívott Roma - Inter (0-1) találkozó után ma a másik Coppa Italia elődöntőre is sor kerül. A bajnoki listavezető Milan a szezon második felére kipukkadt Palermót fogadja hazai pályán. A Rossoneri a Bajnokok Ligája kiesést leszámítva jó idényt fut, olyannyira, hogy a csapat 6 pontos előnyre tett szert 5 fordulóval a Campionato vége előtt, valamint az Olasz kupa elődöntőjében is ott virít. A szicíliai csapatról már ugyanez nem mondható el, a Palermo nem élte túl az Európa Liga csoportkörét sem, sőt, a kezdeti jó bajnoki eredmények is szép lassan elmaradtak, minek köszönhetően Zamparini klubja már csak a Coppa Italia győzelemmel harcolhatja ki a jövő évi nemzetközi kupaszereplés lehetőségét.

A Milan ezidáig 5 alkalommal hódította el az Olasz kupát, legutóbb 2003-ban, míg a Palermo története során kétszer is eljutott a döntőig, de ott egyszer sem járt sikerrel. Mindkét együttes a legjobb 16 csapat között kapcsolódott be az idei kupaküzdelmekbe, a milánóiak a Bari és a Sampdoria, a szicíliaiak a Chievo és a Parma legyőzésével jutottak az elődöntőbe. 

A mai összecsapásra a hétvégi bajnokikkal hangoltak a csapatok, nem is rosszul. A Milan háromgólos győzelmet könyvelhetett el a Sampdoria ellen, míg a Palermo némi meglepetésre 3-2-re legyőzte a Roma-t az Olimpicóban. 

Ami a statisztikát illeti, a milánóiak ebben a bajnoki szezonban mindösszesen csak egyszer szenvedtek vereséget hazai pályán, továbbá, ha a Rossoneri megtudta szerezni a vezetést, egyszer sem kapott ki idén. A túloldalon a Palermo utóbbi 10 mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni, nem mondható tehát, hogy túl jó formában lenne Delio Rossi együttese, de a hétvégi diadal mindenképp reményt adhat a jó folytatáshoz. 

A két gárda utoljára egy hónappal ezelőtti bajnoki találkozón mérkőzött meg egymással, akkor némi meglepetésre a szicíliaiak hazai pályán legyőzték a Milan-t Goian góljával.

Az idei Olasz kupa sorozatban a Rossoneri legeredményesebb támadója, Alexandro Pato combsérülés miatt nem áll Allegri rendelkezésére, valamint Abbiati, Ambrosini, Bonera, Inzaghi, Jankulovski és Nesta sem lehet ott különböző okokból kifolyólag a találkozón. A vendégeknél, miután Ilicic felépült sérüléséből, egyedül csak Paoluccival nem számolhat Delio Rossi.  

MILAN - PALERMO

20:45, San Siro - Milánó

Várható kezdők:

Milan: Amelia, Abate, Yepes, Thiago Silva, Zambrotta; Pirlo, Flamini, Van Bommel; Seedorf; Cassano, Ibrahimovic

Palermo: Sirigu; Cassani, Munoz, Bovo, Balzaretti; Migliaccio, Liverani, Nocerino; Pastore, Miccoli, Pinilla

Szólj hozzá!

Címkék: milan coppa italia olasz kupa milan palermo

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr322842555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása