Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Az erőkülönbség végül kijött, kettővel verte az Inter a Chievót

2011.04.09. 20:12 Unimuck

A Campionato 32. fordulójának nyitómérkőzésére Milánóban került sor, ahol az Inter hazai pályán fogadta a Chievo csapatát. A Nerazzurri zsinórban két súlyos vereségbe szaladt bele, így Leonardo együttesének nagy szüksége lett volna egy jó eredmény elérésére. Ennek megfelelően a hazaiak kezdtek aktívabban, a találkozó 15. percében Nagatomo hagyott maga mögött mindenkit a bal szélen elrobogva, de a középre gurított labdáját Eto'o nem találta el, a hazai közönség nagy pechére. Egy perccel később ismét óriási gólhelyzetbe került az Inter, Maicon ugratta ki nagyszerű ütemben a leshatárról startoló Pazzinit, az olasz támadó lövése azonban célt tévesztett.

A folytatásban a kezdeti hazai nyomás visszaesett, a vendégek párszor veszélyeztetni tudták Julio Cesar kapuját, mégis a 44.percben Maicon révén majdnem az Inter szerezte meg a vezetést, de végül maradt a gól nélküli döntetlen a szünetre.

A fordulás után már Sneijderrel futott ki a pályára az Inter, nem sokkal később a halovány teljesítményt nyújtó Pazzini helyére Milito is beállt, ám a játék képe kiegyenlített maradt.  A második félidő 20 percében aztán megtört a gólcsend, egy hazai szögletet követően Maicon pontosan középre adott labdáját Cambiasso lőtte kapura, bár az argentin lövése egy Chievo védőn megpattant és Sorrentino is hozzáért, végül a felső lécről a vendégek hálójába hullott a játékszer. 1-0

A 77. percben Yokic középre adott labdája Pellissiert találta meg, aki nagyjából 12 méterről csúnyán Julio Cesar kapuja fölé bombázott. Nagy egyenlítési lehetőséget hagyott ki a Chievo. A kimaradt vendég helyzet megbosszulta magát, a 84. percben a veronaiak kapuja előtti kavarodásban Maicon elé került a labda, aki higgadtan elgurította azt a kimozduló Sorrentino alatt. 2-0

A folytatásban a hazaiak még lőhettek volna gólt, de a befejezésbe mindig hiba csúszott, ezzel együtt is a milánóiak végül magabiztosan megszerezték a számukra oly fontos győzelmet, így 2 pontra felzárkóztak a listavezető Milan mögé. 

 

INTER 2-0 CHIEVO

G.: Cambiasso (65'), Maicon (84')

Inter: Julio Cesar, Maicon, Lucio, Ranocchia, Nagatomo, Zanetti, Cambiasso, Stankovic (Sneijder 45'), Kharja, Pazzini (Milito 61'), Eto'o (T. Motta 75')

Chievo: Sorrentino, Sardo, Mandelli, Andreolli, Yokic, Fernandes, Rigoni, Costant (Mercolini 68'), Bogliacino (Uribe 76'), Moscardelli (Thereau 55'), Pellissier

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: inter cambiasso maicon inter chievo 2 0

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr162812530

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Futball eredmények, foci közvetítések 2011.04.13. 11:22:55

A Schalke, Inter, Tottenham, Real Madrid kvartettből, melyik lesz az a duó, aki bejut az elődöntőbe? //

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása