Az AS Roma legértékesebb játékosának, Daniele De Rossinak új szerződést kínálna, amint lezárul a tulajdonosváltási hercehurca. A Gazzetta dello Sport kiemeli, hogy mivel a Lupinál De Rossiban látják az elkövetkezendő évek vezérét, így minden bizonnyal egy hosszú lejáratú szerződéshosszabbítással kínálják majd meg a középpályást.
A Roma 16-osának ugyan csak jövő nyáron jár le a szerződése, de a vezetőség még az idei szezonban szeretne megállapodni vele, hogy minden lehetőséget kizárjanak (főként a Bossman-szabályt) a középpályás elvesztésével kapcsolatosan, nem akarnak úgy járni, mint azt vélhetően tették Philippe Mexes estében.
De Rossi köztudottan imádja jelenlegi csapatát és ezer szállal kötődik Róma városához, de csábításként többek között a Real Madrid is sorban áll a kegyeiért, és a 27 éves középpályás mondhatni az utolsó alkalom előtt áll, hogy eligazoljon egy gigászi klubhoz.
Daniele 2000 óta a csapat játékosa, ezalatt két Olasz Kupa és egy Olasz Szuperkupa győzelmet szerzett az együttessel. 2004-ben utánpótlás Európa-bajnokságot nyert a talján válogatottal, majd ugyan ebben az évben már a felnőtt nemzeti tizenegyben is bemutatkozhatott. A 2006-os németországi Világbajnokságon aranyérmet szerzett a Squadra Azzurrával, ebben az évben a FIFA az év fiatal játékosának választotta. Egyéni cím 2009-ben is kijárt Capitano Futuro-nak, a Serie A év játékosa díjat is megkapta.