Wesley Sneijder újra régi fényében tündököl. Hogy ennek Benitez menesztése, Leonardo kinevezése, vagy saját hullámvölgyén való túljutása-e az oka azt nehéz megmondani, mindenesetre a holland immáron hetek óta a nerazzurri legjobban teljesítő játékosa, s ez meg is látszik a milánóiak teljsítményén. Klasszisa tegnap este újabb győzelmet ért a címvédő számára, a vendégek teljesen megérdemelt három ponttal gazdagodtak.
Máshogyan is alakulhatott volna a végeredmény persze, ha Poli lövése nem a kapufán csattan, Maccarone ziccere pedig nem hal el Julio Cesar kezében, de a Sampdoria attól kiscsapat, hogy az ilyen lehetőségeket veszni hagyja. A hazaiak egyébként sem találják önmagukat, Cassano és Pazzini (szépen fogadták exrajongói) távoztával az együttes nagyszabású tervei is romba dőltek, s a társaság láthatóan nem tudja belőni saját szerepét a bajnokságon belül, ez pedig nem szülhet mást, mint számottevőbb eredmények nélküli lébecolást.
Koman a hajrában kapott néhány percnyi lehetőséget, s egy nagy helyzetig jutott, melyet az Inter kapusába lőtt, de közben a partjelző lest is intett, egyszóval biztosan nem vágják majd fejéhez kimaradt lehetőségét. Laczkó nem idén fogja Genovában megváltani a világot.
Pandev pedig lassan elgondolkodhat ennek így van-e tovább értelme..
SAMP-INTER 0-2
Sampdoria (3-5-1-1): Curci; Volta, Gastaldello, Lucchini; Mannini, Dessena (Biabiany), Poli (Macheda), Palombo, Ziegler; Guberti (Koman); Maccarone
Inter (4-3-1-2): Julio Cesar; Nagatomo, Lucio, Ranocchia, Chivu; Kharja (Pandev), Zanetti, Stankovic; Sneijder; Pazzini (Mariga), Eto'o
Gólszerző: Sneijder 73., Eto'o 90.
Sárga lap: Lucio (I), Gastadello (S), Volta (S), Chivu (I)
kép:gazzetta