Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

A Roma jutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

2011.01.27. 22:50 Unimuck

Az Olasz Kupa negyeddöntőjében a Roma 2-0 arányban legyőzte a Juventust, így a fővárosi alakulat jutott a kupa elődöntőjébe, ahol a Napolit búcsúztató Interrel kell megküzdenie a fináléba kerülésért.

A találkozó első negyed órája eseménytelenül telt el, aminek a 17. percben egy vendég szögletet követő Burdisso fejes vetett véget. A Roma kezdeményezően lépett fel a következő percekben, nem sokkal később a Vucinic lövését kiejtő Storari borzolta a hazai publikum idegeit. 

Az első félidő túlnyomó része mezőnyjátékkal telt, a fővárosiak Menez és Vucinic révén többször próbáltak helyzeteket kialakítani, de a Juventus védelme jól szervezett volt.

Fordulás után a hazaiak támadójátéka Krasic beálltával megélénkült. A 63. percben éppen a szerb középpályás próbálta meg átemelni a labdát Julio Sergio felett, de célt tévesztett. 

Nem úgy Vucinic, aki a tizenhatos sarkánál Motta mellett befelé húzva gyönyörűen tekerte a megcsúszó Storari hálójába a labdát. A montenegrói támadó találatával vezetéshez jutott a Roma.

A 68. percben jóvá tette hibáját a Juve portása, egy vendég szögletet követő Mexest fejesét tolta a kapu fölé. 

A gól után megélénkült a játék, elkezdett támadni a Juventus, míg a Roma előtt kontralehetőségek nyíltak, de a hosszabbítás percéig nem esett újabb találat. Aztán a hármas sípszó előtt nem sokkal a torinóiak kapuja elé felívelt labdát a csereként beállt Taddei csodálatos mozdulattal ollózta Storari kapujába, beállítva a végeredményt. 

A Farkasok megérdemelten győzték le a halovány teljesítményt nyújtó Zebrákat, és bizakodva várhatják az Inter elleni összecsapást. 

 

JUVENTUS 0-2 ROMA

G.: Vucinic (65'), Taddei (91')

 

Juventus: (4-4-2) Storari - Motta (Grosso 72'), Bonucci, Chiellini, Grygera - Pepe (Iaquinta 61'), Melo, Sissoko, Martínez - Amauri (Krasic 45'), Del Piero

Roma: (4-4-1-1) J.Sergio - Cassetti, Mexes, Burdisso, Riise - Perrotta, Simplicio, De Rossi, Brighi (Taddei 40') - Menez (Borriello 45') - Vucinic 

Sárga lap: Motta (30') ill. Mexes (22'), Cassetti (46')

5 komment

Címkék: juventus roma olasz foci olasz labdarúgás calcio olasz kupa juventus roma coppa italia juventus roma 0 2

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr972619318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Unimuck 2011.01.27. 23:09:53

3 kérdés:

1.) Amauri helyett miért nem játszik vmi primaveras srác? Nem tartom kizártnak, hogy nagy tétekben fogadnak egymás között a vezetők, hogy mikor lő gólt és azért van a pályán.

2.) Miért van még Torinóban Sissoko? Csípem én, becsülettel űzi a labdát, de azért ilyen szinten már 3 méterre pontosan kellene passzolni.

3.) Ugyan Delneri miért ültette vissza Aquilanit a kispadra és helyett Grossót cserélte be? Érthetetlen.

Nem a kupa miatt bosszankodom, mert már volt időnk hozzászokni az ilyenekhez, hanem az idegesít, hogy ezeket a dolgokat nem igaz, hogy csak mi látjuk.

Kronsen · http://www.himmel.hu 2011.01.28. 00:19:52

nem az első alkalom, hogy grossot hozza be erősítésnek, amikor hátrányban vagyunk..

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.01.28. 05:57:23

azert 1-0-nal volt egy bizonyos meg nem adott 11-es, amikor Mexes visszarantotta Del Pierot, just for the record...

Unimuck 2011.01.28. 09:33:59

@mrscottpilgrim: Hát nem tudom, én azon röhögtem, h h tudott akkorát esni DP :) Volt fogócska, de h akkorát zuhanjon. Elégé valótlan volt.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.01.28. 10:11:39

@Unimuck: mondjuk mind1, mert tegnap sajnos nem azon mult a tovabbjutas, magunkat vertuk meg mar megint
süti beállítások módosítása