Ma este Torinóban a Juventus - Catania párharccal folytatódnak a Coppa Italia küzdelmei. Egyik csapat sem kezdte fényesen a 2011-es évet, így e találkozó remek alkalmat kínál, hogy legalább az egyik fél megtörje rossz szériáját és maga mögött hagyva a lejtőt, újra a győzelem útjára lépjen.
A hazaiak csak most kapcsolódnak be az Olasz Kupa küzdelmeibe, míg a vendégek már két körrel ezelőtt is érdekeltek voltak. Először az alacsonyabb osztályú Varese izzasztotta meg Giampaolo legényeit, miután csak a hosszabbításban sikerült kiharcolniuk a továbbjutást, majd a következő körben a Brescia jutott a szicíliaiaknak ellenfélül. Itt az első félidőben Feczesin Róbert hiába egalizált, a Catania 5-1-re kiütve ellenfelét, biztosan lépett tovább a sorozat legjobb 16 csapata közé.
Mindkét együttesnél sok a sérült. Delneri Rinaudo, De Ceglie, Martínez, Iaquinta, Amauri és Quagliarella szolgálatáról kénytelen lemondani, ugyanakkor több, mint fél éves kényszerpihenő után Gigi Buffon visszatérhet kapujába. A Catania keretéből Alvarez, Izco, Biagianti, Morimoto és Potenza hiányzik sérülés miatt.
A Juventus várhatóan a Del Piero - Toni csatárpárossal rohamoz majd. Az Öreg Hölgy új szerzeménye a Napoli elleni csúfos vereség alkalmával ugyan egy kisebb sérülést begyűjtött, de ez nem jelentett végül akadályt, az exgenovese így is vállalta a játékot.
A középpályán játéklehetőséget kaphat a Parma ellen három bajnoki találkozóról való eltiltást bezsebelő Felipe Melo is.
A Zebrák kapuját vélhetően az a Maxi Lopez fogja rohamozni, akit egyes pletykák szerint a Juventus vezetői szívesen Torinóba csábítanának.
Az újévben még egyik csapat sem tudott győzni, a Juve 4-1-re kapott ki hazai pályán a Parmától, majd sima három gólos vereségbe szaladt bele Nápolyban, míg a Cataniát 4-2-re a Roma, 2-1-re pedig az Inter intézte el.
Juventus - Catania
21:00, Stadio Olimpico - Torino
Várható kezdők:
Juventus: (4-4-2) Buffon - Grygera, Bonucci, Chiellini, Grosso - Krasic, Melo, Aquilani, Pepe - Del Piero, Toni
Catania: (4-3-2-1) Campagnolo - Augustyn, Silvestre, Spolli, Marchese - Delvecchio, Sciacca, Ricchiuti - Mascara, Martinho - Maxi Lopez