Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

A City megegyezett a németekkel Dzeko áráról, ám a bosnyák Torinóba költözne (Frissítve)

2011.01.04. 16:05 Unimuck

A Wolfsburg elfogadta a Manchester City által tett 27 millió fontos (~35m €) ajánlatot Edin Dzekoért, ezt az angol klub menedzsere, Roberto Mancini is elismerte, így többen biztosra veszik, hogy a támadó a Premier Leaguebe igazol. Elviekben tehát már csak formalitások vannak hátra a transzfer létrejöttéig, ám a bosnyák csatár közbeszólt és próbálja lelassítani a folyamatot, ugyanis ő szívesebben igazolna a Juventushoz.

Dzekónak már csak a manchesteri klubbal kellene megegyeznie fizetéséről, ami ismerve a City kőgazdag olajmágnását nem lenne nagy akadály, ám a bosnyák kevesli az angolok által felajánlott heti 116 ezer fontnyi keresetet.

Túlzottan mohó lenne a sztár vajon? Ezt mindenki döntse el maga, ám  feltételezhetően nem pusztán véletlen műve, hogy a Wolfsburg játékosa nem fogadta el azonnal a City ajánlatát, korábban többször is kijelentette, sokkal inkább preferálná a Juventus csapatát.

A torinói alakulat is kétségkívül szívesen látná a bosnyák csatárt, a probléma mindössze, hogy Marottáék úgy tervezték, csak nyáron hoznák a klubhoz Dzekót. Közbeszólt azonban a City, így kényszerhelyzetet teremtve; vagy most összekaparnak a Zebrák valahonnan pár tízmilliót vagy kicsúszik a csatár karmaik közül.

Jelenleg ott tartunk, hogy a hórihorgas bosnyák 48 órás ultimátumot adott a bianconeri vezetőinek, hogy valami komolyabb ajánlattal álljanak elő, ha addig nem lépnek az olaszok, aláír a Manchester Cityhez.

A Juventus 2010 nyarán már megnyert egy párbajt a Manchester City ellen, akkor hasonló módon Milos Krasic utasította vissza az angol klubot és Torinóba igazolt.

Órák kérdése és kiderült, hogy vajon a Juve ismét elhalásszik a City orra elől egy nagyágyút.

Update

A Tuttosport értesülései szerint Giuseppe Marotta 30 millió €-t, plusz Momo Sissoko játékjogát kész felajánlani a Wolfsburgnak, Edin Dzekóért.

19 komment

Címkék: juventus mercato dzeko dzeko juventus manchester city wolfsburg

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr852560125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.01.04. 16:21:30

most mondanam, hogy nincs penz, foleg nem annyi, Dzeko eluszott... de nekem valami nagyon gyanus, egyreszt Agnelli nyilatkozott olyat, hogy lehet jon egy nagy sztar mar a telen, masreszt allitolag Arshavint, Rakiticet, meg Cigarinit hajkurasszuk, akikhez kell penz, szoval nem kizart, hogy Agnelli belenyult titokban a csaladi kasszaba, vagy kolcsont vett fel

Unimuck 2011.01.04. 16:27:31

@mrscottpilgrim: Ha ezen áll vagy bikik a dolog, hogy nem nyáron, hanem már most meg kell venni, akkor szerintem nem lesz gond. Bár, most, hogy felgyorsultak az események a City és a Wolfsburg közötti egyesség miatt, nem hinném, hogy plusz játékost (Amaurit vagy Sissokot) be tudna vonni a Juve az üzletbe, így 30 millió körüli összeget ki kell csengetni. Csak azt nem értem, hogy akkor mi van a Diego üggyel. Áron alul eladtuk a Wolfsburgnak, rá egy hónapra Diego kijelentette, hogy Dzeko a Juvéhoz fog igazolni... Akkor most volt vmi alku vagy nem?! Vagy, ha volt, akkor a németek csúnyán kicsesztek velünk. Én sem adok 30-40%-nál többet a bosnyák érkezésére, de ez az ultimátum dolog tetszik :) Krasic is hozzánk akart jönni mindenképp, meg is hálálta.

Unimuck 2011.01.04. 16:28:24

@Unimuck: A bikik természetesen bukik :)

Unimuck 2011.01.04. 16:36:24

@Kronsen: Te hogy látod? van esély? Én nagyon adnám! Tudjátok, Dzekó, Dzsudzsák ;)

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.01.04. 16:39:55

@Unimuck: amugy van egy olyan eshetoseg is, hogy Buffonnak le akarjak csipni a fizetese felet, ha Buffon nem egyezik bele, es menni szeretne, akkor esetleg elcserelhetnenk a Citeh-vel Dzekoert, ugyis kellett nyaron nekik :P

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2011.01.04. 16:43:01

de amugy ha Dzeko vegul a City-be megy, meg is erdemli, es nem fog hianyozni, meg eleve barki, aki a City-be igazol, az megvetes targya nalam

meg amugy lesz meg kellendo csatar, olyan, mint a bosnyak, pl Suarezt siman le lehet igazolni meg, olcsobb, es ritka nagy spiler szinten, van olyan, mint Dzeko

Unimuck 2011.01.04. 16:45:28

@mrscottpilgrim: :) Azért Gigit nem adnám, bár durva a 6m €-os fizuja, remélem másodvirágzását fogja élni.
Amúgy ha Dzeko nem jön, Agüero most hosszabbított az Atleticoval szerződést, amiben 60-ról 45-re csökkentették a kivásárlási árat! A fél csapat és egy kis pénz Agüeroért ;)
Na jó, komolyan, mennyire szép lenne, ha eltolnánk Amaurit a Wolfsburgnak, ráfizetnénk 20 misit és jönne Dzeko, úgyh közben a City megint hoppon marad! :)

Kronsen · http://www.himmel.hu 2011.01.04. 16:50:51

szerintem van esély, sokat számít a játékos akarata is (lásd Krasic). engem inkább az bizonytalanít el, hogy elvileg nem igazolhatunk EU-n kívüli játékost a télen, nem tudom, h ezt át lehet-e valahogy hidalni..
Persze a Wolfsburg akkor jár a legjobban, ha most köt megállapodást, kap valamennyi pénzt, aztán csak nyáron kell elengednie Dzekot..

Kronsen · http://www.himmel.hu 2011.01.04. 16:51:34

Diego lehet, hogy áron alul ment el, de talán az utolsó részletét még ki se fizettük, amikor eligazolt, tehát előfordulhat, hogy a fennmaradó tartozást is átvállalták, úgy már kisebb a bukás rajta.

Unimuck 2011.01.04. 17:03:48

@Kronsen: Na igen, az EU-n kívüli dolgot nem hinném, hogy meg tudnánk kerülni, max olyat tudok elképzelni, ha eladunk egy EU-n kívüli játékost, akkor felszabadulhat egy hely, (bár erősen kétlem, hogy ez így működne) ám elviekben unión kívüli játékosunk csak egy szem van, Krasic. Őt csak nem adjuk el :) Sissokonak francia, Amaurinak olasz, Melónak és Martíneznek pedig spanyol útlevele is van. Feltételezem, hogy csak nyáron érkezne a bosnyák.

Kronsen · http://www.himmel.hu 2011.01.04. 17:16:26

én meg feltételezem, h a wolfsburg már most szeretne kapni valamennyi pénzt, de szerintem még úgy is jó üzlet lenne, főleg mivel Dzeko ide szeretne jönni, ha teljesül a kívánsága, akkor remélhetőleg szárnyal majd, mint a másik EU-n kívüli.
esetleg még talán azzal lehet kijátszani a szabályt, ha kölcsönbe jön, opcióval. nem tudom, hogy az ér-e..

lupetto 2011.01.04. 20:13:45

kivételesen nektek szurkolok, hülyeség lenne hagyni elúszni plusz a ti presztízseteknek is jót tenne, ha ismét odacsapnátok a Citynek.
Dzeko titeket akar, ez egyértelmű, vagy övé a világ legjobb ügynöke

lupetto 2011.01.04. 20:21:39

mondjuk azt nem értem, hogy egy 27 millió eurós ajánlatra miért ígér 30 + Sissokót a Juve, amikor elég lenne jelen pillanatban kb 25,5 is, ha már ez a helyzet

Unimuck 2011.01.04. 20:25:33

@lupetto: Az font, ami kb 35 millió €. Marotta Sissoko értékét beleszámolva kb 37-38m € kínál így Dzekóért. Durva összeg azért, bár a srác elég komoly tehetség. Nagyon erős, magas, kiválóan fejel és jó löketei vannak, olyan, mint Amauri csak 4-szer jobb és tud gólt lőni is :)

lupetto 2011.01.04. 20:43:36

@Unimuck: így már én is értem, köszi ;)

Kronsen · http://www.himmel.hu 2011.01.04. 22:37:25

a sporthirado tényként közli h megy a citybe.. azért még remélem h tévesen..

Unimuck 2011.01.04. 22:55:56

@Kronsen: Lehetetlen!!! :) Torinóba kell jönnie! Marotta lezsírozza ezt az üzletet, megemelem előtte a kalapom, de még szerintem Moggi is, bár ő épp ellenkezőjét fogja nyilatkozni, hogy Dzeko középszerű játékos és a Juvéból a minőség hiányzik :)
süti beállítások módosítása