Az AC Milan csapata Dubaiban tölti edzőtáborát, ahol a játékosok tegnap le is játszották első felkészülési mérkőzésüket Fabio Cannavaro együttese, az Al-Ahli ellen. Seedorf és Beretta góljaival 2-1-es győzelmet arattak a vörös-feketék, ám a góloknál látványosabb esemény is történt a pályán.
Öt perccel a mérkőzés vége előtt Robinho egy felé szálló labdára koncentrált, majd nagy igyekezetében a pálya szélén álló kamerának szaladt.
Remélhetőleg nem szenvedett komolyabb sérülést a brazil, akit röviddel a történtek után le is kellett cseréljen Allegri, mi mindenesetre már így január 3. napján nekiadományoznánk az év leghülyébb sérülése díjat.
kép: goal.com