Kiváló elemzés jelent meg a Corriere dello Sport honlapján, igazi számorgia a statisztikák szerelmeseinek. Az olasz honlap elemzői a hétvége kapcsán aktuálissá vált legfrissebb kimutatásokat tárták a nagyérdemű felé, hajtás után némi szemezgetés a legérdekesebb közül;
A Bologna veresége után, Róma az egyedüli bevehetetlen erőd az idei szezonban
Április 11-e óta most vasárnap szenvedte el hazai pályán első vereségét a Bologna, akkor a Lazio együttese tudott diadalmaskodni 3-2-re a Renato Dall'Ara-ban. Ezzel a Roma maradt az idei szezonban hazai pályán egyedül veretlen együttes, Tottiék április 25-én szenvedtek utoljára vereséget a Sampdoria ellen, igaz azért nagy árat fizettek.
Római vereségével a Barié a legrosszabb sorozat
Utóbbi 11 mérkőzésén 0 győzelem, mindössze 2 döntetlen és 9 vereség a déliek mérlege, ezzel ők büszkélkedhetnek a legrosszabb sorozattal. Utolsó győztes mérkőzésüket szeptember 26-án a Brescia ellen vívták.
11 év után ért el Cagliari játékos mesterhármast
Nené hétvégi mesterhármasához hasonlónak utoljára 11 évvel ezelőtt tapsolhatott a Cagliari szurkolótábora. Anno, 1999 március 21-én a kameruni Mboma vette be háromszor is ellenfele hálóját, az Empoli elleni 5-1-es siker alaklmával.
A Roma a 2010-es év legjobbja
Bari elleni győzelmével egészen biztosan a Roma csapata zárja legjobban a 2010-es évet. Tottiék január óta 78 pontot gyűjtöttek, míg a második legjobb Milan 75-öt és bár ez alapján a rossoneri a hétvégén rendezendő Milan-Roma derbyn még beérhetné a fővárosiakat, de mivel Allegriék egy meccsel idén többet játszottak, így a giallorossi mindenképp jobb pontátlaggal bír majd. Harmadik helyen az Inter áll 66 ponttal, ők viszont egyel kevesebbszer léptek pályára, míg negyedik a Sampdoria és a Palemo holtvesenyben 65-65 ponttal.
További részleteket itt találtok