A Milan, a Napoli és a Roma a forduló nagy nyertesei, míg a címben említett hármas szurkolói lélekben már készülhetnek néhány gúnyos mosolyra a következő napokban. Mindez egy hétközi forduló után, mely tulajdonképpen csak felvezetése a hétvégi nagy durranásnak.
A fővárosiak sorozatban negyedik mérkőzésüket hozták, ezzel talán megelelőgezhetjük, kimásztak saját maguk által ásott gödrükből. Simplicio ismét kulcsszerepet vállalt a három pont begyűjtésében, kár volt idáig jegelni a brazilt. A Napoli a 94.percben mattolta szardíniai ellenfelét, Lavezzi ismét abban a formában pörög hetek óta, ami még Maradonát is dícséretre késztette.
A Milan tovább szárnyal, ezúttal az utóbbi napokat végigüzengető Palermót verték könnyedén. Ronaldinho mellőzötté vált, de most őszintén, ilyen eredmények mellett kinek hiányzik igazán? Pato ismét betalált, mint ahogy Zlatan is ezúttal büntetőből, Robinho pedig szép lassan felveszi a Serie A ritmusát.
Az Inter és a Juve is mindössze döntetlenig jutott idegenben újonc ellenfele ellen. Az eredményt nézve (és milánói részről az elszórakozott helyzetek tucatjait) persze van miért keseregjenek szurkolóik, de a sérültek listájára tekintve abszolút elfogadható mindkét csapat döntetlenje. Most kezdődhet az igazi fohászkodás az orvosi csodákért, hétvégén ugyanis a kék-feketékre a Milan, a Juventus-ra pedig a Roma együttese vár.
Nehezebben emészthetik azonban a biancoceleste hívei csapatuk újabb kudarcát, a Cesena úgy tűnik túl nagy falatnak bizonyult a derby kiválotta sokktól megfeküdt lazialéknak. Gyűlöljük az ehhez hasonló mondatokat, de már csak Kornél kedvéért is, igazuk lehetett vajon mégiscsak a fanyalgóknak és kipukkadt az eddig erőn felül szárnyaló Lazio?
Új tréner, első meccs, győzelem. Borítékolható volt a 3 pont a Genoának, mely Milanetto révén Ballardini együtteséhez vándorolt. Rudolf ismét kezdett, ráadásul olasz értékelések szerint jól is mozgott, reméljük az új tréner valóban komolyan számol majd játékával.
Cataniában Maxi Lopez kellett a sikerhez, az abszolút erőtlen Udinese ellen, a Chievo Bariról pedig sokat elmond, hogy fél órás keresés után sem találtam semmit róla a youtube-on.
AC Milan–Palermo 3–1 (Pato 19., Ibrahimovic 77. –11-esből, Robinho 83., ill. Bacinovic 63.)
AS Roma–Fiorentina 3–2 (Simplício 45., Borriello 51., Perrotta 77., ill. Gilardino 69., D’Agostino 89.)
Brescia–Juventus 1–1(Quagliarella 71., ill. Diamanti 73.)
Cagliari–Napoli 0–1 (Lavezzi 94.)
Catania–Udinese 1–0 (López 60.)
Cesena–Lazio 1–0 (Parolo 84.)
Chievo–Bari 0–0
Genoa–Bologna 1–0 (Milanetto 81.)