Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Büdös nagy saller a Cagliaritól

2010.09.13. 10:53 popp

Azért egy 5-1-es vereség kissé sokkoló. Kell vagy két nap az átlagos szurkesznek, hogy fölocsúdjon, de így is nehezen üti a betűket, ha a Cagliari-Roma meccsről kéne írni.

Tudtuk persze - írtuk is -, hogy veszélyes csapat a szárd, csupa ügyes focistával, szervezett, időnként látványos focival. Tudtuk, hogy Szardínia napfényes szigetére a legnagyobbak sem feltétlenül nyerni járnak, de arra azért nem számítottunk, hogy egy ötöst nyel a tavalyi ezüstérmes.

 

 

A válogatott hét alatt agyrázkódást szenvedett csapatunk egyik legfontosabb láncszeme a balhátvéd Riise és Vucsinics sem kezdhetett. A Riisét helyettesítő Castellini meg a meccs elején sérült meg. Igaz hogy a helyette érkező és Casettivel helyet cserélő jobbhátvédet játszó Rosin múlott legkevésbé a súlyos vereség. Nekünk kifejezetten tetszett a srác 1-4-nél is lelkes játéka. Vágjuk, hogy a válogatott hét után rendszerint bukdácsolnak nagy csapatok, most éppen a Milan és Juve is megjárta. De mindez együtt sem indok egy ilyen súlyos lebőgésre.

Megszoktuk már, hogy Bruno Conti kicsi Daniele (30+) fiacskája, a szárdok csapatkapitánya mindig kellemetlenkedik nevelő egyesületének, hogy ne mondjuk a saját fészkébe szarik. Most is vágott egy szép nagy gólt úgy húszról még az első tíz percben, de nem ez döntötte el a meccset, mert De Rossi még egyenlített. Igazából a huszadik percben fordult tragikusra a Roma föllépése  Saint'Eliában. Ekkor a valószínűleg szebb visszatérésről álmodó Nicolas Burdisso szabálytalankodott tizit és pirosat érően. A helyére beálló kisöcsi (Guillermo Burdisso) sem szerepelt valami fényesen az újabb hármat szedő védelemben. Az mindenesetre tökös, húzás volt Raniritől, hogy a Capitanot szedte le előlről, bár így utólag nézve, tán Boriellot kellett volna.

(Érdekes, ugyanakkor egy másik poszt témája lehetne, hogy Ranieri a tejfelölös szájú argentint és nem a rutinos Mexest hozta be. Azt mindenesetre rögvest leszögezte Montali sportigazgató, hogy nincs semmi balhé Mexes és Ranieri között.)

Matri meg bevágta büntetőt, ahogy kell. Ezután még a második félidő közepéig erőlködött a Roma. De az első félidő végén és a második elején Aquafresca és Matri befejelte a harmadikat és negyediket. Innentől a meddő támadásainkból tetszés szerint kontrázó Cagliari, akkor lőhetett volna gólt, amikor akart és a végén vágott is még egyet.

Reméljük, idén nem novemberig kell várni, míg a farkasaim hajlandóak lesznek felébredni, mert most úgy alakult, hogy a szezon elején játszuk az elvileg könnyebben hozható meccseket. A Cesena és a Cagliari ellen például minimum négy pontra számítottunk volna, ehelyett van egy. Még így sem tragikus a helyzet, mert szerencsére a riválisok is bukdácsolnak, de ideje összekapnunk magunkat.

Elnézve a Roma első két meccset nem lehet azt mondani, hogy a játékosok ne hajtottak, de a tavalyinál nagyobb arc és a kevesebb alázat azért lesírt róluk egy-egy megoldásnál. Tavaly szerényen állt neki a csapat és a gyenge rajt után, összeszorított foggal megindult és kis híján a bajnoki címig robogott. Tavalyelőtt indultunk hasonló alaphelyzetből, mint most. Akkor is zúgtak az ember feje mellett a nyilatkozatok egész nyáron. Az idei kánikulában újra a Scudettoról pofázott majd' minden játékos, meg arról, hogy most aztán elkapjuk az Intert. Egyedül a józanabb Pizarro említette meg, hogy tavalyelőtt is ilyen hangulatban indultunk neki és csúnya pofáraesés lett a vége. Ha jól jöhet egy méretes saller - igazából dehogy -, akkor most talán. Mostantól talán ez a tökkelütött Adriano sem filozofál arról, hogy most akkor bl-serleg vagy Scudetto.

A Roma a legkisebb csapat ellen is csak akkor sikeres, ha szerényen zakatol. Amikor védők is kötényeket akarnak osztogatni, akkor jön össze a tavalyelőtti, számolatlan kapott góllal és időnként súlyos vereségekkel teli szezon. Általában akkor sikeres a csapat és akkor hozza zsinórban a győzelmeit, ha egy lesajnált helyzetben kell bizonyítania, mennyit is ér: ha kis csapatok ellen is koncentrálva lép pályára, ha a játékosok kiverik a fejükből, hogy az adott meccs lazázva is meglehet. 

A szerdai rangadó miatt mégsem aggódom annyira, mert a nagy presztízsű bl meccsekre általában összekapja magát a Roma - két éve épp a Chelsea ellen tértünk magunkhoz, most talán a Bayern ellen fogunk. Hanem egy sikeres müncheni meccs után könnyen elarcoskodhatnánk a Bologna elleni hazai bajnokit. A helyzet mindenesetre egy tökös edzőt kivánna: most mutasd meg Claudio!

1 komment

Címkék: roma

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr402292391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulver 2010.09.13. 19:52:30

Az volt furcsa, hogy a szakértő goal.com meg Borriellot hozta ki az egyik legjobb pontszámmal, pedig nem igazán tudott mit csinálni.

Mondjuk a meccs véget is ért a 20. perc körül, azonban sajnis azt nem lehet mondani, hogy ha Burdisso nem csinálja ezt a hibát, akkor megnyerjük. Ebben max. egy döntetlen lehetett volna, bár lehet, hogy az sem.
Nem szórakoztam jól.
süti beállítások módosítása