Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Az első valódi erőpróba

2010.09.03. 17:40 _azzurri

 Azért itt még nem tartunk szerencsére, viszont annyiban talán igaz a cím, hogy ideje próbára tennie magát az együttesnek és végre egy kis erőt demonstrálnia a csoport többi tagja felé, nehogy vérszemet kapjon bárki is a megsebzett oroszlán látványától. Prandelli megdöbbentőt már nem húzott (húzhatott) az Elefántcsontpart elleni mérkőzéshez képest, marad a 4-3-3 Molinaróstól, Pepéstől, Cassanistól.

Balotelli, Amauri sérült, a súly tehát a Cassano-Pazzini tengelyen, akik szinte hihetetlen, de most először léphetnek pályára egyszerre a válogatott színeiben. A Sampban szerencsére alaposan belekezdtek, Pirlo is mintha némi kedvvel játszogatott volna hétvégén, a Juvés szekció meg még nem bukott egyelőre ismét akkorát, hogy magával rántsa az egész együttest, szóval akár bízhatunk is egy nyugodt győzelemben.

Kezdés 20.45-kor, közvetítés 20.30-tól a Rai Uno-n

Várható kezdőcsapatok:

Észtország: Pareiko - Klavan, Piiroja, Barengrub, Jaager - Kruglov, Vassilijev, Dmitrijev, Puri - Kink, Saag

Olaszország: Sirigu - Cassani, Bonucci, Chiellini, Molinaro - De Rossi, Pirlo, Montolivo - Pepe, Pazzini, Cassano

18 komment

Címkék: squadra azzurra

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr892269438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.09.03. 18:44:11

Azért Molinaro hosszútávon nem megoldás, remélem Észtországban vele is nyer Olaszország.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.09.03. 19:08:39

Kicsit off, de érdekes, az eddig több kapitán alatt mellőzött Mexes lesz a franciák csapatkapitánya.

lupetto 2010.09.03. 19:39:24

egyből capo? Remélem Menez is villanthat ma, egész jól néz ki az új francia csapat.
Ide pedig egy 2-0-t várok Pazzini duplával, nagyon remélem, h nem a magyarázkodást kell majd olvasni már megint,

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.09.03. 20:24:39

@popp: Criscito sokkal megnyugtatobb lenne, Molinaro egy szorgalmas, de buta jatekos, remelhetoleg iden Santon is kiuti a kezdobol a csigalassu Chivut, de talan Maggio is eljatszana balbekkkent

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.09.03. 21:10:02

a magyar meccset nezem, szoval vki vilagositson fel, miert vezet esztorszag :P

lupetto 2010.09.03. 22:54:09

gól + gólpassz, na ezért könyörögtünk éveket Cassanóért.
Az eredménynek örülhetünk legalább

popp · http://koncertblog.com/ 2010.09.03. 23:44:14

@lupetto: Örülök a kis ragyás játékának, elvileg még két nagytornán hátára veheti a csapatot.

A franciák viszont újabb csúnyát égtek.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.09.04. 00:10:03

Nem tudom nem megjegyezni: a kiégett és önmaga paródiájává vált Lippi miatt nem játszhatott ez a ragyogó játékos. Ki tudja hol tartana, ha esetleg a remélhetőleg végleg nyugdíjba vonult kapitány számít rá.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.09.04. 00:58:56

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: 2006-os kihagyását senki sem bánta utólag, mert világbajnok lett az azzurri. Ráadásul akkoriban az épp elhízott Cassano beválogatását semmi sem indokolta volna. 2008-ban ott volt Donadoni keretében, lehetőséget is kapott, de finoman szólva sem tündökölt.

Lippi idei kerete Cassano mellőzése mellett sok egyéb kérdést is felvet, de a kapitány maga is elismerte a hibáját és tett ő annyit, hogy én nem is nagyon rugdosnám.

Hogy az általam is imádott Cassano karrierje nem tart ott ahol tarthatna, arról sokkal kevésbé tehet Lippi, mint a játékos maga, még akkor is ha ezen a vébén hat év után újra kiemelkedhetett volna az olasz csapatból.

Mindenesetre egy észtországi meccsdöntés még nem olyan mérvű tett egy ilyen tehetséggel megáldott játékostól, hogy utána ilyem méltatlan hangnemben rudgdossad az utóbbi húsz év egyik legnagyobb edzőjét, legalábbis szerintem.

Egyébként szerintem sokkal nagyobb 'galádság' volt Marcellotól Panucci 2006-os kihagyása.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.09.04. 01:52:22

@popp: Te pontosan tudod, hogy milyen régóta értetlenkedtem Lippi dolgain, hosszú hónapokkal már a vb előtt is.
Semmi méltatlan nincs ebben, csak a jogos szemkerekedés szülte hang. Úgyhogy rugdosásról szó sincs, még csak arról sem, hogy "én megmondtam", csupán ilyenkor mindig kitör belőlem hogy milyen dilettáns módon válogatott Dél-Afrikába, nem kell velem egyetérteni.

Ott rontotta el Lippi, hogy egy ilyen helyzetben lévő válogatottat átvett és nulla erőfeszítést tett akár csak a legkönnyebben megoldható gondok megoldására is. Prandelli eddig is szimpatikus volt, ezután is az, de az ő általa hozott játékosokat hozta volna bárki más is, ezért teljesen érthetetlen és idegesítő, hogy Lippi csak azért sem tette ezt. Láttuk most mit ért vele.

Tiszteletlenségről szó sincs, bár amúgy sem kedveltem soha Lippit.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.09.04. 01:58:46

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Pontosan tudom, de azért Cassano karrierjében beállt hullámvölgyet erős túlzás Lippire fogni.

Ki tudja hol tartana kérdezed, de mindössze egy jól vagy rosszul sikerült vébé szerepléssel lenne beljebb. A 2004 és 2006 közötti bűnrossz időszakához semmi köze Lippinek.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.09.04. 06:16:19

a vegere en is bekapcsolodtam, es jol lattam, hogy ott ult Panucci a padon? marmint a stab tagjakent, szoval halucinaltam, v a jo Panucci melot kapott a valogatottnal?

ulver 2010.09.04. 09:40:49

Az észt gól azért felveti a kapusproblémát.
40-ről elvégzett szabadrúgást fogni kell, vagy legalább oldalra ütni.
Miért nem volt sorfal?

És Pepe melyik szempontrendszer szerint válogatott?

lupetto 2010.09.04. 11:22:16

www.youtube.com/watch?v=j6l7fqnDHJo

@ulver: már akkor lehetett tudni, h őt innentől nem lehet majd kirobbantani a válogatottból, amikor a Juve nyáron leigazolta. Az utóbbi évek alapján ez egy szempontrendszer..

Lippi meg most biztos ég eléggé, az olaszokat ismerve úgyis elé dugják a mikrofont még mai nap

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.09.04. 13:23:26

@ulver: azert nem kell ez, Sirigu szokoevenkent egyszer ha csinal ilyet, de egy-egy baki barkivel elofordul, raadasul 23 eves, ami kapusoknal nagyon fiatal, raadasul meg ha tenyleg szar is lenne, siman ott van Marchetti, Viviano, Mirante, Storari, De Sanctis, Amelia, de meg Curci is, max felev, es felepul Buffon is, pont a kapusposzton nincs gond

Unimuck 2010.09.04. 14:43:48

Ebben a csoportban nincs igazán nagy ellenfél, nem kell tartani senkitől, ergo joggal várjuk a csoport elsőséget. Szerbek lesznek egyedül a mérvadó ellenfél.

lupetto 2010.09.04. 15:00:35

@Unimuck: most estünk ki egy Új-Zéland, Szlovákia, Paraguay csoportból, szóval azért óvatosan a szavakkal :)
remélem így lesz egyébként, az Észak-írek kapásból borítottak sok mindent a csoportban, egy egyből otthonában bukó szlovén csapat nagy előnyt jelenthet.
Azért, ha még Balotelli is viszatér és esetleg elkapná a fonalat Aquilani, hát sokat nem aggódnék a selejtezők alatt én sem, az tuti

Unimuck 2010.09.04. 19:25:29

@lupetto: Meglesz! Még a Juve szekerei is beindul és no para!
süti beállítások módosítása