Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Meghalt a király, éljen a király!

2010.07.09. 11:23 Hódos Hajnalka

A fájdalmasan rövid vébészereplés során többet mérgelődtünk, mint amennyit drukkoltunk, de a három gyalázatos meccsen kívül voltak jó pillanatok és ezt a blognak köszönhetjük. 

Mit vittünk véghez? 

Hogy közösen írjuk a blogot, Szily László ötlete volt, és bejött. Hosszú évek múlva, mikor a memoárjait írja, nagy valószínűséggel így fog ezekre a napokra emlékezni: "Akkor még nem sejtettem, hogy azzal a nővel állok szemben, akit ma úgy ismerünk, mint az első női kommentátor Magyarországon aki világbajnoki döntőt közvetít és az egész ország rajong érte. Büszke vagyok arra, hogy ennek a fantasztikus pályafutásnak részesévé válhattam akkor, mikor megadtam a lehetőséget neki a vezérszurkolóságra. Nem beszélve a két fiúról, akikben most a világbajnoki bronzérmet szerző magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát, valamint a sportért felelős minisztert tisztelhetjük." 

Lupetto és Unimuck belecsaptak a lecsóba, a "bennünket olvashattok majd legtovább" mondatért kaptak hideget-meleget, nekem nagyon tetszett, aztán remegő gyomorral írtam meg a keretről az első posztom.

Nyígtem Cassanóért, ötletekkel bombáztam szeretett szerzőtársaimat, akik ezt meglepően jól viselték, jött a vihar a biliben mert Marchisio himnuszt énekelt, aggódtunk Buffon sérülése miatt, nyereményjátékot játszottunk, a csapatról lehúztuk a vizes lepedőt, lupetto elküldte őket dolgozni, lamentáltam Zakumiról, Unimuck azt a meccset közvetítette percről-percre, amit én magam sosem vállaltam volna, aztán hirtelen vége lett.

Még mindig égő fájó leírni: az olasz csapat nem jutott tovább a csoportból.

Jött Prandelli, az olaszfoci drukkerek pedig izgalmas időszak előtt állnak: hogyan tovább?

Hát ebből nem akarunk kimaradni, lupetto szlogenje így valóban igaz: tényleg bennünket olvashattok legtovább, mert folytatjuk. Itt, ezen a blogon, mi hárman.

Minden, ami olasz foci, érdekes és érdektelen információkkal, még több pacsálással, röhögéssel és polgárpukkasztással.

Vigyázz, NST, jövünk!

Örültök?

15 komment

Címkék: egyéb

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr892140570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.07.10. 19:00:35

ennek örömére bookmarkoltam is az oldalt

Hódos Hajnalka 2010.07.16. 11:02:03

@madcows: @Kronsen: Na azért! :)

@popp: Juj, köszi! Muti! :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.16. 13:38:34

@Hódos Hajnalka: Amúgy mindenki Roma drukker a stábban? Mert akkor a kék hátteret cserélhetnétek is a szezeonra ;-).

Hódos Hajnalka 2010.07.16. 14:31:38

@popp: Nem, van egy elvetemült Juvésunk, de majd elküldjük átnevelő táborba. Vagy agymossuk. :)

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.07.16. 20:22:31

@Hódos Hajnalka: csak ovatosan, mert rezeg a lec... :D
@popp: ezek a mezek valtoztak valamit a tavalyihoz kepest? :D

Unimuck 2010.07.16. 21:58:00

@madcows: Én se látok változást, de ez biztos olyan Rómás dolog :)
A Juve mezek faszák lettek szerintem.
footballfashion.wordpress.com/2010/07/02/video-juventus-nike-201011-home-and-away-kits-maglie/

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.07.17. 00:34:30

@Unimuck: szerintem az idegenbeli mez ronda, vagyis azok a recek hulyen mutatnak :D viszont az inter otthoni meze kibaszott ronda, de tenyleg :P
amugy a felkeszulesi meccseken lattam par fiatal olaszt az akademiarol, akik hamarosan olasz valogatottak lehetnek hamarosan, pl Lanzafame, Pasquato, Marrone (Alcibiade meg nem volt igazan meggyozo, de eloszor jatszott a nagyok kozt), Lanzafame szelen nagyon jo, Pasquato pedig mar masodik goljat lovi a masodik meccsen, persze torpecsapatok ellen jatszodtak foleg ifik ellen (Motta is jo volt, az egyik gol konkretan ugy szuletett, hogy 20 m-rol rabombazta, a kapus nem tudta megfogni, a kipattanot pedig Trezeguet ertekesitette), kivancsi leszek :) (tipp: a Roma nem fogja megismetelni a tavalyi jo szezonjat, Ranieri meg szinte sehol sem volt ket szezonnal tobbet a padon)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.18. 18:47:18

@Unimuck: A hazai mez nagyon hasonló volt csak akkori enyhén v nyakú most teljesen kerek, A fekete mez két és a fehér mez két oldalára sárga csíkok kerültek és míg a tevalyi fehér mezen mell magasságban egymás alatt egy bordó és egy sárga csík húzódott a csík tájéknál helyezkedő címert körtül ölelve addig ezek idén nincsenek. Aztán amíg tavaly a fekete mezen szerepelt a régi köralaku farkasos Roma embléma, most a fehéren lesz ez, a másik kettőn meg a pajzs alakú. Tavaly ráadásul csak betűkkel tűnt föl a sportszergyártó neve a mezekek, idén viszont cég hagyományos Kappa embléma is föltűnik.

@madcows: Szerintem meg idén is jó lesz a Roma. Most merült föla csapatnál Fucile neve, aki jobb és balhátvédként is jó. Úgy tűnik Burdissot mégis véglegesíteni tudjuk. Juli Sergio - Fucile, Burdisso, Juan, Riise védelem nem nézne ki olyan rosszul Mexessel Andreollival és Cassettivel a cserepadon. Középpályán Pizarro, De Rossi, Perrotta, Brighi Taddei mellé visszatért a kölcsönből a Sampban jó fél évet nyomó szélső Guberti, ott van még szintén a szélre a fiatal Cerci és megszereztük a középpálya minden posztján bevethető Simpliciot. Elől Vucsinics, Totti, Adriano, Menez (esetleg Okaka) névsor sem hangzik olyan rosszul.

A Juvének kétségtelen előnye, hogy csak a bajnokságra kell összpontosítania, nekünk viszont ott a Bl, bár így is kevesebb meccs jut őszre, mint tavaly az EL selejtezőkkel és csoportkörrel. Tavaszra meg remélem több, mert az az azt jelentené, hogy legalább a legjobb nyolcba jutunk a BL-ben.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.07.18. 20:46:11

@popp: majd drukkolok nektek, hogy megelozzetek az Intert, es meglegyen a masodik hely :D (nagyon kivancsi vagyok Ranieri masodik romai evere)

iden nagy szezont mehet a Fiorentina es a Napoli is (a Napolinak mar ideje is lenne), Palermo viszont gyenge lesz (Kjaer es Cavani le is lecelt, Cavani raadasul masik olasz csapathoz), illetve a Genoa szinten, az idei serie a erdekesebb lesz szerintem, mint az elozo szezonban

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.18. 20:58:16

@madcows: Hogy Simlicioról ne is beszéljünk, aki hozzánk jön Palermoból. A Napoli szerintem is erős lesz, de a Fio nemigen erősödik eddig, a Genoát meg maximum az ötödik-hatodik helyre teszem.

Lehet, hogy egy Juvésnak nem volt érdekes a tavalyi, de amúgy - főleg egy Roma drukkernek - igazán izgalmas volt. Nagy harc volt a Scudettoért és a bl-ért. Amúgy birom a giga csapatok szurkolóit, nagyszerű, hogy egy ilyen szezon után is képes arcoskodni egy juventino ;-).

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.07.19. 05:42:56

@popp: az erdekes szezont ugy ertem, hogy kettonel tobb csapat harcol a hajraban a scudettoert :P
amugy a fior mar erosodott D'Agostinoval szerintem, ha Vargas megy, abbol a penzbol is jonnek majd ujak, meg iden nem lesz nemzetkozi kupateher, de amiert a legjobban bizok a lilakban, az Sinisa Mihajlovic, tavaly amit a Cataniaval muvelt, azt orom volt nezni, ha ev elejetol o az edzo, a Catania nagyot harcolhatott volna a vegen, amiben pedig titkon remenykedem, hogy leraboljak a Laziot, es jovore kizuhannak, amit ebben a szezonban produkaltak a szurkoloik, az ritka gusztustalan dolog volt (meg az Internek szurkolni eleve gusztustalan dolognak szamit :DDD)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.19. 09:46:13

@madcows: Ja úgy, úgy lehet. A kupa teher dologban meg D'Agostinoban van valami, meg abban is, hogy a kiváló Prandelli hosszú évei után jót tehet egy új edző a violának. Persze a cataniai siker mellett, a bolognai bukás is fölhozható Szinisa kapcsán. Meglepő módon én nem kívánom a Lazio kiesését, mert akkor évi két római derbytől esünk el.
süti beállítások módosítása