Az Udinese elnöke elárulta, hogy a Barcelona csapatának van a legnagyobb esélye arra, hogy megszerezzék Alexis Sanchezt. Az udineiek hiába indulhatnak a BL selejtezőben, úgy látszik, nem tudják megtartani legnagyobb sztárjukat, az „El Nino Maravilla” becenévre hallgató chilei tehetséget.
„A mai nap egy igazán fontos nap a tárgyalások szempontjából, nem csak a Juventusszal tárgyalunk ma. A mai nappal viszont nincs lezárva még az ügy, hiszen számos klub érdeklődik a játékosunk iránt. Igazak a hírek, amelyek az újságokban szerepelnek. „
„Van néhány angol klub is az érdeklődök között, a Manchester City és a United már régóta meg akarják szerezni Sanchezt. Ahogyan a Barcelona is, és ebben a pillanatban ők a legesélyesebbek, nem a Juventus.” – nyiltakozta a friulani csapat elnöke.
A Sanchez saga tehát folytatódik és egyre nehezebben követhető, az mindenesetre jól látszik, hogy az Udinese megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a játékos eladásából.
Forrás: football-italia.net.