Hivatalosan is engedélyezte a FIGC a Lazio számára, hogy következő idénybéli európai kupamérkőzéseit Firenzében, a Stadio Franchiban rendezze. A biancoceleste azért kényszerült lemondani saját pályájáról, mert a klub 2 millió euróval tartozik az Olasz Olimpiai Bizottságnak, melytől a Romaval megosztva a Stadio Olimpico-t bérlik és Lotito a tartozás azonnali rendezése helyett egy másik stadion megjelölését választotta az UEFA licensz kiváltása érdekében.
Így minden valószínűség szerint az a csúfság éri majd a lazialékat, hogy amennyiben kedvenc csapatuk "hazai" fellépését szeretnék látni akár az EL, akár a BL küzdelmei során, úgy közel 250 kilométert kell utazzanak, hogy bajnoki riválisuk stadionjából követhessék végig azt.


Remek hírrel szolgált az Ansa az Udinese híveinek, a hírügynökség beszámolója szerint ugyanis a Zebrette 23 éves támadója, Alexis Sanchez a Lazio ellen újra csapata kezdő tizenegyében kaphat helyet. A chilei a Roma elleni mérkőzést megelőző napok óta bajlódik sérülésével, lemaradva együttese több fontos találkozójáról is, de a tegnapi edzésen már újra fitten mozgott, így a szezon egyik legfontosabb derby-én újra számolhat játékával a Friuliani vezetőedzője.
Egy csodálatos nápolyi szezon utolsó hazai állomását jelenti a 9 nap múlva megrendezésre kerülő Napoli - Inter derby, mely egyben a második hely sorsáról is dönteni hivatott. Ennek megfelelően az Azzurri hívei között hatalmas a készülődés, s a jegyek értékesítésének megkezdése utáni első órákban máris óriási sorok kígyóztak a jegypénztárak előtt. Előzetes becslések szerint két stadion is kicsinek bizonyulna ezúttal, ezt támasztják alá a tegnapi bevételek is, melyek alapján néhány óra leforgása alatt több mint 10.000 jegy talált gazdára.
Különleges nap volt a tegnapi Wesley Sneijder életében, a holland ugyanis kézbe vehette azt, ami már az idei év elején is megillette volna, nevezetesen a világ legjobbjának kijáró Pallone d'Oro-t, melyet tulajdonképpen a zsűrin kívül majd mindenki neki ítélt volna. Az Interrel Bajnokok Ligáját, Világkupát, Olasz Bajnokságot, Olasz Kupát, valamint a holland válogatottal VB-ezüstöt nyerő játékos most sem a francia magazin vagy a Fifa vezekléseként jutott a díjhoz természetesen, hanem a fantasista egyik lelkes rajongója Katia jóvoltából, aki időt és pénzt nem sajnálva a díj másával lepte meg kedvencét. Az ötlet, mint kiderült az fcinternews.it-nek adott interjújából az ő gondolatával indult, de megragadva a twitter kínálta lehetőségeket, végül több, mint 16.000 társa közös projektjeként került megvalósításra.
A kiesést jelentő pozíciók elkerülése mellett a BL selejtezőt érő 4.hely kivívása szolgáltatja idén (is) a legfőbb izgalmakat a Serie A-ban. Három vagy talán négy együttes is harcban áll az utolsó, még kiadó helyezésért, de hogy ki szolgálna rá leginkább annak elnyerésére, arról Antonio Di Natale, az egyik legfőbb érintett elmélkedett.
Tegnap délután hivatalosan is megköttetett, amire már hetek óta vártak a Juventus hívei, Alessandro Del Piero meghosszabbította nyáron lejáró kontraktusát. A szerződést az új stadionban írták alá a felek, előzetes hírek szerint a támadó fizetése drasztikusan, évi négy millió euróról 1 millióra csökkent.
A Lazio játékosai - név szerint Berni, Scaloni, Biava, Mauri, Rocchi, Floccari és Kozák - nagyon szép gesztussal éltek a minap. A klub nevében látogatták meg a
Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello edzői karrierjének kezdetét jelentő AC Milan idei teljesítményét méltatta. Az olasz tréner kitért a Rossoneri átigazolási stratégiájára és a klub mesterének, Massimo Allegri rátermettségére is.
Tegnap óta az Inter hivatalos honlapját már japán nyelven is olvashatják az érdeklődők, mely óriási sikert aratott a távol-keleti ország Nerazzurri drukkerei körében. Az első nap több, mint 140 ezer látogató kereste fel a milánóiak japán oldalát, melynek követe,