Pietro87:
@lupetto: Amúgy mára már nincs nagy jelentősége a számoknak, amikor 99-es, 39-es, 88-as stb. számú... (2011.09.05. 14:06)Klose rástartolt Zarate mezére
Az újév első meccsével a Lazio és a Serie A is visszatér, remélhetőleg azért, hogy a tavaly megkezdett nagyszerű sorozatát folytassa. Az ellenfél pedig egy olyan csapat, amelyről a szezon kezdete előtt bizony joggal gondoltuk volna, hogy a Laziónál is erősebb. Beszédes adat,…
2011 talán még 2010-nél is szomorúbb év lesz Adrian Mutu számára, ami tekintve tavalyi doppingbotrányát, valamint a világot körbejáró brutálkodását igazán nem kis szó. A román csatár úgy tűnik ismét rátett egy lapáttal, csapata tegnapi edzését ugyanis mindenféle…
Rövidke téli álom után ismét jön a jól megérdemelt olasz foci dózisunk, aminek hiánya már-már kezdett megártani a nagy igazolási időszakban. Az új évet stílusosan kezdi a Calcio, ugyanis nem nem kisebb összecsapásokkal köszönti 2011-et, mint a Genoa - Lazio, a Palermo -…
Elhagyta csapata edzőközpontját és egy privát gépen Londonba repült a goal.com német változatának értesülése szerint a Wolfsburg bosnyák támadója. A honlap szerint a játékos a Kékek Arsenal elleni fellépésére igyekszik, mely alkalmat teremt arra is, hogy áteshessen a…
Miközben a háttérben folyamatosan zajlik a Kaká sztori előkészítése, a nerazzurri tisztában léve a transzfer kis valószínüségével másfelé is tett konkrét lépéseket. Nevén nevezve Ricardo Montolivo Milánóba költöztetése körül futottak egy határozott kört a felek…
Hétfő óta ismét nyitva az átigazolási piac, mi pedig szeretnénk lámpást tartani elétek e várhatóan kaotikba átcsapó igazolás-cunami alatt. A goal.com olasz változatának adatbázisára támaszkodva minden nap frissítünk egyet a már hivatalossá vált transzferek…
A Wolfsburg elfogadta a Manchester City által tett 27 millió fontos (~35m €) ajánlatot Edin Dzekoért, ezt az angol klub menedzsere, Roberto Mancini is elismerte, így többen biztosra veszik, hogy a támadó a Premier Leaguebe igazol. Elviekben tehát már csak formalitások vannak hátra a…
"Hivatkozva az utóbbi napokban felröppent sajtóhírekre Alberto Gilardino eladásával kapcsolatban, az ACF Fiorentina ezúton közli hivatalosan is; a klub nem válik meg játékosától."
forrás: violachannel
Két gyors mondattal rövidre zárta a jövője körül kialakult kérdéseket Alexis Sanchez, akit nyár óta többször is hírbe hoztak mind az Inter, mind pedig a Manchester United együttesével. Szabadságát töltve a dél-amerikai sajtó képviselői kapták mikrofonvégre a…