Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Zambrotta: A 2006-os Scudettot a pályán nyerte meg a Juventus

2011.07.20. 13:00 Unimuck

Mint ismeretes, a 2006-ban kirobbanó bundabotrány, avagy Calciopoli során a Juventustól elvették a 2005-ös és 2006-os bajnoki címét. Előbbi kiírásban végül nem hirdettek győztes, míg utóbbi sorozatot a zöldasztalnál az Inter nyerte meg, mondván az előttük végző Juve és Milan is sáros volt a telefonbeszélgetések alapján. Azóta az Inter kapcsán is előkerült jópár érdekes hanganyag, amivel Luciano Moggi, a Bianconeri volt transzferguruja próbálta magát tisztára mosni, valamint az Inter presidentéjére ráhúzni a vizeslepedőt. Azonban a Calciopoli 2. elnevezésű ügy hamar lecsendesedett és végül az Internél maradt a 2006-os bajnoki cím. A történtek óta 5 év telt el, ám továbbra is váltig állítják az egykori Juventinók, - ez alól Gianluca Zambrotta, a Zebrák akkori szélső hátvédje sem kivétel - ők bizony a zöld gyepen nyerték meg az említett Scudettokat.

"Továbbra is azt mondom, akik velem egy csapatban játszottak azalatt a bizonyos két év alatt, velük együtt, egymagunk nyertük meg a Scudettokat, méghozzá a pályán." - nyilatkozta Zambrotta, majd kitért jelenlegi csapatára.

"A Milannál semmi sem változott tavalyhoz képest. Ugyanúgy akarjuk a bajnoki címet és a Bajnokok Ligája győzelmet, mint az előző kiírásban. A keretünkben csak olyan játékos szerepel, aki mindig nyerni szeretne, mindannyiunk győztes mentalitású."

"Azonban néha előfordul, hogy nem úgy teljesítenek a legjobbak, mint ahogyan azt elvárnák tőlük. A Copa Americaról is búcsúzni kényszerült Brazília és Argentina is. Az ilyen bármikor megtörténhet. Olaszország is a 2006-os VB győzelme után a 2010-es tornán már a csoportküzdelmek során kiesett vagy épp nem volt szerencséje a 2000-es EB döntőben. Ilyen a futball." - mondta a rutinos védő.

Szólj hozzá!

Címkék: juventus milan zambrotta

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr33081201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása