Az Inter új szerzeménye, Ricky Alvarez elárulta, még az Arsenaltól kapott ajánlatot is visszautasította, mivel mindenképp a Nerazzurrinál szerette volna folytatni pályafutását.
"Csodálatos, hogy a világ legjobb csapatában játszhatom. Igaz, az Arsenal is érdeklődött irántam, de ismétlem, én a világ legjobb csapatát választottam. Emlékszem kiskoromban édesapámtól kaptam egy Nerazzurri sálat, azóta is megvan az a kincs."
"Sok argentin csapattársam van itt, akik biztosan segítenek majd a beilleszkedésben. Keményen dolgozom, hogy annyi trófeát nyerjek az Interrel, amennyit csak lehetséges. Igazán boldog vagyok."
"Szégyenlős vagyok, de nem a pályán, ahol felnőttem és ahol igazán otthon érzem magam. Középpályán szoktam játszani, de előrébb is jól érzem magam. Az edző dönt abban, milyen poszton vet be, erről még nem beszéltünk." - nyilatkozta Alvarez.
A korábbi Boca Juniors játékos az Ágyúsok ajánlatát félretolva csapata Romaval kötött előszerződését is felrúgta, csakhogy az Interhez igazolhasson.