Az Inter is csatlakozott a Juve-Roma duóhoz a Tottenham védekező középpályásának kegyeiért vívott harcban. A kiszemelt 22 esztendős Sandro 2010 nyarán igazolt a londoni klubhoz az Internacional együttesétől, s egyetlen Angliában töltött idény is elegendő volt ahhoz, hogy felhívja magára a világ figyelmét, a szezon során nagyszerű teljesítményt nyújtott ugyanis mind a Premier League, mind pedig a BL küzdelmei során.
Piaci értéke nagyjából megegyezik az átigazolása során leszurkolt 8 millió fonttal, ennél azonban nyilván egy kedvezőbb ajánlatra lesz szükség a Spurs vezetőinek meggyőzésére.
forrás: CdS