Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Ki nevet a végén? Gyors összegzés 8 fordulóval a bajnokság vége előtt

2011.03.21. 10:10 lupetto

 Nem is emlékszünk mikor volt ennyire nyílt és többszereplős a Campionato utoljára. Nyolc fordulóval a zárás előtt tulajdonképpen még négy csapat is simán bajnok lehet, itt az ideje tehát a sorsolást újra elővenni és az előttünk álló párosítások alapján esélyt latolgatni.

Ha rátekintünk a táblázatra, láthatjuk hogy sok izgalom vár még ránk az utolsó hetekben.  Minden együttes még két fő riválisával néz szembe a szezon végéig, melyek alapjában határozzák majd meg a bajnokság kimenetelét.

A 31. fordulóban egyből a szezon mérkőzése következik, a Milan - Inter rangadó, majd 2 hétre rá Napoli - Udinese a Stadio San Paolo-ból. Egy fordulóval a vége előtt aztán Napoli - Inter szintén Dél-Olaszországból, majd az utolsó körben jó eséllyel valamely csapat Scudettót ünnepelhet az Udinese - Milan derbyn.

Nagy előny lehet tehát a nápolyiaknak, hogy mindkét rangadójukat hazai környezetben vívhatják, azonban ha a hátralévő fordulókban ellenfélül jutó együttesek ereje szempontjából vizsgáljuk az előttünk álló heteket, úgy megállapíthatjuk, a legnehezebb sorsolás pont Mazzarriékra jutott.

E szempont mentén a legkönnyebb dolga a Milannak és az Internek lesz, a milánói csapatok átlagolva a 9,625. helyezett ellen küzdenek majd fordulóról-fordulóra, míg ugyanezen érték az Udinese esetében 8,625, míg a Napolinál 8,25.

Könnyen a mérleg nyelvévé vállhat a Fiorentina és a Lazio csapata, a két együttes összesen 6 mérkőzésen lesz érdekelt a legjobb négy ellenében, ami figyelembe véve, hogy mindkét csapat az európai kupaindulást jelentő helyezésekért (sőt a Lazio egyenesen a BL-ért, de ez már egy másik történet) kűzd, komolyan átírhatja még a forgatókönyveket.

Mint ahogy a kiesőjelöltek elleni fellépések is, a hajrában ugyanis egy életbenmaradásáért küzdő együttes elleni összecsapás sokszor komolyabb feladatot jelent egy papíron jóval erősebb együttes elleni fellépésnél is.

Latolgatni tehát sokféleképpen lehet, mi a jóslatokat ezúttal meghagynánk nektek. Annyi azonban biztos, hogy különösen izgalmas hetek elébe nézünk, ami csak jót tehet az idén egyébként is kifejezetten jóra sikerült bajnokság színvonalának.

Csapat
31.hét
32.hét
33.hét
34.hét
35.hét
36.hét
37.hét
38.hét
Milan
Inter
Fio
Samp
Brescia
Bologna
Roma
Cagliari
Udinese
Inter
Milan
Chievo
Parma
Lazio
Cesena
Fio
Napoli
Catania
Napoli
Lazio
Bologna
Udinese
Palermo
Genoa
Lecce
Inter
Juventus
Udinese
Lecce
Roma
Napoli
Parma
Fio
Lazio
Chievo
Milan

kékkel a hazai pályán megrendezésre kerülő találkozók
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr312757979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása