Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

A Barcelona már ajánlatot is tett Pastore-ra?

2011.03.08. 13:56 lupetto

 Több olasz és külföldi portál is hírül adta a Sky Sport értesülései nyomán, a Barcelona bejelentkezett Javier Pastore kegyeiért, s megelőzendő a Real Madrid, illetve a Manchester United képviselőit, ajánlatot is tett az argentín játékosra, igyekezvén legalább egy opciós jogot kisajtolni a rosablu presidentéjéből.  A tuttomercatoweb a sztori igazságtartalmának próbált utánajárni, s Pepe Guardiola jobbkezét, Manuel Estiarte-t faggatta a fejleményekről.

A spanyol nem sokat köntörfalazott, széles mosoly kíséretében annyit üzent a portál olvasóinak; abszolút nem igazak a sajtó értesülései, majd rövidre zárva a beszélgetést hozzátette, többet nem tud hozzáfűzni a történethez, miután jelenleg minden idegszálával igyekszik az Arsenal elleni mérkőzésre koncentrálni.

A honlap kutakodott kicsit a szicíliai klub háza táján is, ahonnét belső források hasonló információkkal szolgáltak, mint mondták ezidáig komolyan egyetlen klub érdeklődött az argentínért, még pedig nem más, mint a Zamparini által már hetekkel korábban említett Manchester City, melynek képviselője (Barry Hunter) legutóbb a Bologna elleni mérkőzésen tekintette meg személyesen a fantasista (s mellette Viviano) játékát.

Magyarán aki számára esetleg kétséges lett volna, mindössze a sajtó által teremtett pletyka terjed ismét rendkívüli gyorsaságban. Bár nyilván némi alapja, ha csak a spanyol klubok valóban fennálló érdeklődése is, lehet a történetnek.

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona real madrid palermo pastore mercato

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr82721651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása