Megkülönböztetett figyelem irányul az utóbbi hetekben Líbiára, a Kadhafi család neve hallatán kevés ember van a világon, akinek ne lenne sommás véleménye az afrikai országban kialakult helyzetről. A politikai vonal nem a mi asztalunk, a foci szempontjából azonban már szívesebben közelítjük meg a líbiai dinasztiát, már csak azért is, mert nem kevés szállal kötődik a família az olasz futballhoz.
Az elnök harmadik gyermeke például egészen irigylésreméltó pályát futott be, csodálatos képességeinek hála. Kevésbé érdekelte a politika és az effajta unalmas államügyek, így miután kinőtte a líbiai bajnokságot és válogatottat, melybe való bekerülését erősen segítette, hogy a szövetség alelnöki posztját is betöltötte, úgy döntött Olaszországban próbál szerencsét.
Nem mondanám, hogy képességeitől hátast dobva az olasz klubok egymást taposták kegyeiért, de maradjunk annyiban, hogy volt az a pénz, amiért a Lazio és a Juventus edzéseit is látogathatta.
Majd egy "váratlan" fordulattal, a furcsa húzásairól híres Perugia elnöke szerződést ajánlott, s az ifjú vezérpalánta máris Közép-Olaszországban találta magát, két gyönyörű idény erejéig. Sokat elmond szerződtetésének céljáról, hogy e két szezon alatt összesen egy ízben lépett pályára, gyermekkori kedvence, a Juventus ellen csereként negyed órára, majd mindeközben kis híján derékbe tört remekbeszabott pályája, miután doppingszert mutattak ki szervezetében a Reggina elleni ellenőrzés során (mely meccsen természetesen csak a kispadról emelte klubja fényét), amit az olasz szövetség 3 hónapos eltiltással szankcionált.
2005-től úgy döntött máshol próbál szerencsét, s a BL-ben induló Udinese csapatához tette át székhelyét, némivel több játéklehetőség reményében. Arányaiban be is jöttek számításai, hiszen itt egyetlen év alatt elérte, amire Perugiában két idényre volt szüksége, sőt 5 perccel meg is fejelte mindezt, s egy mérkőzésen ismét a pályán kóstolt bele a Serie A légkörébe.
2006 újra a váltás éve lett, s a Friulit hátrahagyva a Sampdoria csapatához került, de itt már hiábavalónak bizonyultak erőfeszítései, s a teljes szezon is kevés volt, hogy debütálhasson a blucerchiati színeiben.
Kudarcától lepadlózva itt véget is ért pályafutása, de a család ezek után is aktívan képviselte magát az olasz labdarúgó életben, méghozzá a Juventus részvényeinek tulajdonlása révén.
Nem számított ez akkora szentségtörésnek még néhány évvel ezelőtt. Kadhafi markáns fordulattal nyíltan nyugatbarát politikára váltott át, s e pillanattól üdvözlendő volt minden irányából érkezett líra, pláne ha azt milliárdokban mérte.
2002-ben lett a klán a Zebrák részvényeinek 7,5 százalékának tulajdonosa (melyet a klub egy Tripoliban rendezett Szuperkupa-döntő kilobbizásával hálált meg), s egy ideig nem más, mint maga a korábban a csapatnál is tréningező Szaadi Kadhafi ült a Juve elnökségének tagjai között. Ma már a család egyik embere (a Lafico elnöke) képviseli a család akaratát a bianconeri vezetőségében.
Kérdés azonban meddig maradhat, hiszen a jelen eseményei kifejezetten kínossá teszik a Kadhafik torinói szerepvállalását.
