Olyan könnyedséggel gyalogolt át ellenfelén ma koraeste a Milan, hogy ha a Tottenham játékosai elé keverednek a találkozóról készült felvételek, egész biztosan tele gatyával várják majd a kedd esti fellépést. A támadósor kreativitásban időnként valami ahhoz mérhetőt villantott, amit e mezben utoljára talán Van Bastenéktől láthattunk. Cassano leküzdve fizikai elmaradását a csapat eszeként játszott, s Ibrahimoviccsal valamint később Robinhoval alakított támadósoruk ma este bármelyik együttest kivégezte volna.
Több szempontból is kivételesre sikeredett ez a mérkőzés.
Seedorf hosszú hetek után visszatért, s ha már pályán volt be is köszönt a vendégegyüttesnek, s valószínüleg még most is keresi emlékei között azt a pillanatot, amikor utoljára ekkora tapsot kapott lecserélésekor a Meazza közönségétől.
Cassano megszerezte első milánói találatát, s mindezt olyan akció végén, amire sokáig emlékszünk majd, már csak azért is mert a tökéletes gólpaszt egy pazar mozdulattal nem más adta, mint Gennaro Gattuso.
Robinho duplázott, s mindkét találata egyenként is megért volna legalább 2 gólt, csodálatos akciók végén születtek.
Összességében tehát elmondható; remekül hangolt a Milan a keddi BL-meccsre, s néhány kulcsjátékos formája kifejezetten bizakodásra adhat okot, nem érezzük túlzásnak a dícsérő jelzők egyikét sem.
Milan-Parma 4-0
Milan (4-3-1-2): Abbiati; Oddo, Thiago Silva, Nesta, Antonini; Gattuso (Flamini), Van Bommel, Merkel; Seedorf (Robinho); Cassano, Ibrahimovic (Pato)
Parma (4-3-1-2): Mirante; Zaccardo, Paci, A. Lucarelli, Gobbi; Candreva, Dzemaili (Galloppa), Valiani; Giovinco (Angelo); Crespo (Bojinov), Amauri
Játékvezető: De Marco
Gólszerző: 8' Seedorf, 17' Cassano, 61', 65' st Robinho (M)
Sárga lap: -
Piros lap: -
Nézőszám: 46.119