Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Ibra, Cavani, Krasic, Hernanes... Szerinted ki volt a szezon legnagyobb fogása?

2011.01.13. 13:06 lupetto

 A bajnokság felénél járva belekezdhetünk végre némi elemezgetésbe, legyen szó akár a csapatok eddigi és várható teljesítményéről, egy-egy edző sorsáról, vagy éppen a nyáron megejtett igazolások értékeléséről.

Mi most utóbbival indítanánk meg a lavinát, bevonva titeket is ítéleteinkbe. Első körben tehát arra lennénk kiváncsiak így fél év távlatából, hogy szerintetek ki volt az idei nyár legnagyobb fogása, ki az akiért a leginkább megérte milliókat áldozni, ki az aki leginkább beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Mivel jövés-menés nyáron is volt bőven, így némiképp szűkítettünk azért a listán négy nevet felkínálva nektek, a négy általunk legkiemelkedőbbnek vélt játékos nevét.

Íme a lehetőségek;

Miroslav Krasic

Hosszú hetekig húzódott Krasic levadászása, úgy tűnt a Juve csak abszolút "B" vagy "C" tervként tekint megszerzésére. Végül azonban a bianconerinél landolt, s alighanem egyetlen juventínó sem bánja egy percig sem mindezt, a szerb pillanatok alatt rabul ejtette a Juve híveinek szívét. A jobb szélt bejátszva egyértelműen a torinóiak motorja, nem egy mérkőzést eldöntve játékával csapata javára.

Edinson Cavani

A Palermo-ból érkezett csatár azt hiszem minden napoletano képzeletét túlszárnyalta eddigi teljesítményével. A bajnokságban 19 mérkőzésen 13 gólnál tartó "Matador" döntő érdemeket vállalt klubja nem várt menetelésében, míg az Európa Ligában tulajdonképpen egymaga vitte tovább a déli csapatot a tavaszi folytatásba, egyetlen olaszként.

Nem véletlen, hogy néhány hónap után már saját dalával köszönti a csatárt a Stadio San Paolo közönsége.

Zlatan Ibrahimovic

Szinte aprópénzért érkezett az előző évét Barcelónában végigszenvedő exinterista, aki pillanatok alatt a világ tudtára adta, megőrült aki klasszisát akár egy percig is leírta korábban. Egymaga vette hátára a rossonerit, góljaival akkor is begyűjtve csapata számára a három pontot, amikor az épp bűnrosszul játszva 90 perceken át szenvedett és szintén nem kis érdeme van abban, hogy érkezte óta ez egyre kevésbé jellemző, a Milan ismét Európa egyik legszebb focit játszó együttesei közé sorolandó. Vezetésével a vörös-feketék 2004 után ismét a Scudetto-szerzés küszöbén, s a BL-ben is jó eséllyel pályáznak akár a végső győzelemre is.

Hernanes

Régen igazolt ekkora klasszist a Lazio, s Lotito befektetésének rövid idő alatt meg is lett az eredménye, a brazil személyével az élet napos oldala is a Stadio Olimpico-ba költözött. A játékost sokan Kakához hasonlítják fantasztikus passzai, helyzetfelismerése, lendülete miatt, s ha figyelemmel követtük játékát kijelenthetjük, hogy kicsit sem túlzóak e megállapítások. Segítségével a Lazio évek óta nem látott magasságokban, a biancoceleste jó pár hétig még a bajnoki tabellát is vezethette, amire időtlen-idők óta nem volt példa a klub háza táján.

 

 

13 komment

Címkék: juventus egyéb szavazás milan serie a lazio ibrahimovic napoli mercato krasic cavani hernanes

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr512580988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Unimuck 2011.01.13. 15:23:28

A Juve vonalban nálam Quagliarella is ott van Krasic mellett, mert ne feledjük, amíg nem jött a sérülése ugyan annyi gólnál járt, mint Cavani... Hosszú évek óta ő lehetett volna az a játékos, aki Zebra mezben 20 gól környékén termel egy szezon alatt, csak hát... :(

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.01.13. 16:03:53

Hernanes brazil, de amúgy minden stimmel. Sok mindenben fogadok, hogy ezen játékosok közül az erre legkevésbé méltóbb, Cavani fogja a legtöbb voksot kapni.

lupetto 2011.01.13. 16:06:21

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem is értem miről beszélsz ;)
javítva köszi

AkovácsApéter 2011.01.13. 16:16:49

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: magyarul szerinted a többség nem ért a focihoz, már így preventíven sem... :) egyébként én is Cavanira szavaztam, az biztos, hogy a Napoli 2. helye és az EL továbbjutás nagyban neki köszönhető.
Ja, hogy ez kevés?

lupetto 2011.01.13. 16:21:25

@AkovácsApéter: Kornél általában bepipul a szavazásoknál, mert sosem az ő favoritja nyer.
Ilyen, amikor az ember egy kis csapatnak szurkol, de ő már szerintem a kis csapat jelző miatt is most falhoz állítana ;)
Cavani +1

mkmax 2011.01.13. 16:36:01

El Matador, természetesen :)

Ibra a második, Hernanesnél és Krasicnál még kell egy-két szezon, hogy kiderüljön, mennyire tudnak stabilan magas szinten játszani.

Kronsen · http://www.himmel.hu 2011.01.13. 18:34:32

Cavani. A második meg Krasic.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.01.13. 19:23:41

Semmi ilyesmiről nincs szó. Cavaninak volt 2-3 igazán jó meccse, nem több, de mert a minden sebből vérző Juventusnak lőtt 3 gólt, ezért csak ő lehet "A" felfedezett. Hernanes, Kraszics és Ibra is jóval többet tett ezen félszezon alatt, ráadásul ők frissek a Serie A-ban, Ibra is 1 év után tért vissza.. Legalább annyira múlott Sirigun vagy Hamsikon a 2. hely, vagy az EL továbbjutás, sőt jobban. Személyes sérelemről itt szó sincs, csak arról, hogy ismerem mennyire a divat és a sajtó felkapása dönt egy ilyen szavazásnál.

@lupetto: Mellesleg, ha a Lazio kis csapat, akkor a Napoli mi? :D Nem ér afrikai versenytársakat felhozni. :)

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2011.01.13. 22:18:45

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Szó sincs divatról Cavani esetében. A sajtó figyelmét kizárólag a teljesítményével hívta fel magára. Nyilván a csapattársain is sok múlik, de hát a focihoz mindenkire szükség van. A bajnokságban 13 gólt és 3 gólpasszt szerzett, az EL-ben (a selejtezőket is beleszámítva) 7 gól és 2 gólpassz fűződik a nevéhez, sokszor az utolsó pillanatokban talál be, ami komoly lelkierőről tanúskodik. A pálya bármely szegletében felbukkanhat, nagyon sokat fut. Ha kell, góltól menti meg csapatát, szerel, támadást indít, lesprintel 60 métert, majd az általa indított támadást ő maga fejezi be. És még innen is van hová fejlődnie.

Unimuck 2011.01.13. 23:15:55

Cavani jó úton halad, hogy a közelmúlt, vagy akár mindenidők egyik legjobb uruguay-i futballistája legyen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2011.01.13. 23:40:08

@maracanazo: Oké, neked elhiszem, hogy Cavanit jobban ismered nálam. Mégis, bennem van a tüske, hogy a sajtó felkapott játékosait, csapatait, jobban értékelik, mint a valóban legjobbakat. Ha Hernanes a Milan, vagy a Juve játékosa lenne, most ő lenne, teszem azt, a második. Ám tényleg nem személyes sértettség ez: én Ibrának adnám a koronát.
Más: te nagyon ismered az uruguayi futballt, futballistákat, Barretónak, aki a Lazio keretének tagja, az uruguayi elvárások, látottak, elképzelés szerint van arra esélye, hogy nagy focista legyen?

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2011.01.14. 15:36:52

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Barreto még nagyon fiatal, szerintem maradnia kellett volna a Danubiónál, ott rendszeresen játéklehetőséghez jutna, felnőttek között játszana, egyenletesebben fejlődne. Meglátjuk, mi lesz belőle. Recoba például óriási futballista volt, mégsem futott be olyan karriert, amilyet a tehetsége alapján elvártak tőle.
süti beállítások módosítása