Elérkeztünk a Serie A 2010/2011-es szezonjának a feléhez, a 19. forduló utolsó összecsapásához. Két reményekkel teli gárda találkozik ma este a San Paoloban, két olyan együttes, amely az előző fordulóban összetörte az ősszel kialakítottak képet magáról. A Napoli feltartott kezekkel érkezett a San Siroba és gázolt át rajta az Inter, míg a Juventus története egyik legcsúfosabb és legbutább vereségét szenvedte el a Parma ellen. Mégis e két csapatnak az őszi szereplése miatt kijár a tisztelet és minden sanszuk megvan még a scudettóért folytatott harc végső győzelmére is. Egymás elleni derbijükön a győztes kijavíthatja előző hibáját és tarthatja a lépést az élbollyal, míg a vesztes végzetes lejtőn indulhat meg.
A közelmúlt eredményei mindenféleképpen a Napoli mellett szólnak, ugyanis tavaly oda-vissza verték a Juventust. Torinóban 3-2-re, míg Nápolyban 3-1-re tudtak nyerni Hamsikék, emellett az idei szezonban utóbbi 3 hazai bajnokijukon is egyaránt begyűjtötték mind a három pontot. Ami a torinóiak mellet szólhat, az a remek idegenbeli mérlegük. Nyolc mérkőzésből négyet megnyertek és négyszer döntetlenre végeztek, így Delneri legényei házon kívül még egyszer se kaptak ki.
Hazai oldalról sem sérült, sem eltiltott sincs, így Walter Mazzarri kénye-kedve szerint állíthatja össze általa vélt legerősebb kezdőcsapatát. Delnerinek nincs ennyire könnyű dolga, De Ceglie, Rinaudo, Iaquinta és Quagliarella sérülése mellett Felipe Melo játékára sem számíthat eltiltás miatt. Marca Storari a Parma elleni összecsapást követően fájlalta a vállát, úgy tűnt a Világbajnokságot követően megműtött Buffonnak a vártnál hamarabb kell visszatérnie a pályára, ám végül Storari tudja vállalni a mai játékot.
A torinói csapattal kapcsolatos hír, hogy annak ellenére, hogy Luca Toni a Juvéhoz való csatlakozását követően ezidáig csak egy edzésen vett részt, nem kizárt, hogy Delneri Amauri helyett rögtön őt küldi pályára Del Piero társaként a San Paolóban.
A délutáni találkozók alakulása miatt a Napoli győzelme esetén visszaszerezheti második helyét a tabellán, míg egy esetleges Juve diadalt követően a Zebrák ismét a dobogón foglalhatnák el helyüket.
Várható kezdők:
Napoli: (3-4-2-1) De Sanctis - Campagnaro, Cannavaro, Aronica - Maggio, Gargano, Pazienza, Dossena - Hamsik, Lavezzi - Cavani
Juventus: (4-4-2) Storari - Grygera, Bonucci, Chiellini, Grosso - Krasci, Marchisio, Aquilani, Pepe - Del Piero, Toni