Elégedett lehet csapata teljesítményével Massimiliano Allegri, a piros-feketék ugyanis úgy gyalogoltak át ellenfelükön, ahogyan az egy igazi bajnokesélyeshez illik. Már a 9.percben megszerezte a vezetést a vendégegyüttes, Ibrahimovic hajszálpontos beadását Boateng jutatta gyönyörű mozdulattal a Bologna kapujába, majd a 35.percben tulajdonképpen el is döntötte a rossoneri a találkozót, miután egy remek kiugratás után Robinho is bevette Viviano hálóját. Remekül megértette egymást elöl a Boateng-Ibrahimovic-Robinho hármas, szemnek is tetszetős támadások egész sorát vezették a vendégek, középen pedig a Pirlo-Ambrosini-Gattuso tengely hiba nélkül zárta el a területet a hazai csapat elöl.
A második félidő elején próbált ugyan felpörörgni a Bologna minden erejüket bevetve a szépítés érdekében, de néhány kisebb helyzeten kívül nem sokáig jutottak Di Vaioék. Nem úgy a Milan. Pirlo régi időket idéző indítását Ibrahimovic váltotta gólra, ezzel már 0-3-ra módosítva az eredményt. A biztosnak tűnő győzelem tudatában Allegri igyekezett néhány cserével frissíteni csapatán, lehetőséget biztosítva Strassernek, Seedorfnak és Antonininek is. A 78.percben még a hazaiak büntetője hozhatott volna némi izgalmat a mérkőzés hajrájára, de Di Vaio büntetőjét biztosan hárította Abbiati.
Stadio Renato Dall'Ara, Bologna — Bologna
Játékvezető: G. Rocchi