Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Milan - Brescia 3:0 - Edzőmeccs a San Siróban

2010.12.05. 10:00 Unimuck

Azzal a tudattal léphetett pályára a milánói akalulat, hogy a péntek esti győzelmével a Lazio beérte őket pontszámban, így a 3 pont megszerzése kötelező feladatként volt kitűzve. Ennek megfelelően egy percig nem volt kérdés, hogy ezen a találkozó a Bresciának csak az asszisztálás jut a Milan győzelméhez. Már a 4.percben megszerezték a milánóiak a vezetést, egy Ibra, Ambrosini, Ibra összjátékot követően Boateng érkezett a kapu elé és a hálóba pofozta a labdát. A gól után nem állt be védekezni a Brescia, kicsit kitámadott, melynek köszönhetően Caracciolo majdnem egyenlített, nem is akármilyen mozdulattal, de Abbiati kivédte próbálkozást.

Hogy a Milan megnyugtató előnyhöz jusson, arról Hetemaj gondoskodott, aki a társa helyett Robinho elé ívelte a labdát, amit a kis brazil megköszönt és higgadtan a kapuba lőtte a kimozduló Matteo kapus mellett. 2-0 már a 28. percben.

Hogy a 3 pont sorsa végképp eldőljön, arról Ibrahimovic gondoskodott, három percre rá, hogy Robinho betalált, most rajta volt a sor. A tizenhatoson belül húzogatott a svéd csatár, kihasználva a vendég védők habozását, megtolva magának a labdát elemi erővel küldte azt a Brescia hálójába. Három gólos, sima hazai előnnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

A második játékrészben sem változott a találkozó képe, a Milan tovább támadott, sok helyzetet kialakítva. Robinhónak és Zlatánnak a duplázási esélye is megvolt, ám lehetőségeiket elpuskázták. A mérkőzés vége felé a csereként beálló Ronaldinho is kihagyott egy helyzetet, így maradt a 3-0-ás végeredmény. Ezzel a győzelmével a milánói alakulat ismét 3 ponttal vezeti a Serie A tabelláját a Lazio előtt. A Brescia közepes edzőpartnernek bizonyult a Milan számára.

Magyar vonatkozása is volt a találkozónak, Vass Ádám kezdőként kapott lehetőséget a Brescia csapatában. 67 percet töltött a pályán.

 

Milan 3-0 Brescia

G.: Boateng (4'), Robinho (28'), Ibrahimovic (31')

 

Milan: (4-3-1-2) Abbiati - Abate, Nesta (Yepes 45'), T. Silva, Zambrotta - Gattuso, Pirlo, Ambrosini (Flamini 64') - Boateng - Ibrahimovic (Ronaldinho 70'), Robinho

Brescia: (3-4-2-1) Matteo - Zebina, Bega, Martinez - Daprela, VASS (Budel 67'), Berardi, Hetemaj - Diamanti, Kone (Eder 59') - Caracciolo

Szólj hozzá!

Címkék: milan serie a calcio brescia azzurri blog milan brescia 3 0

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr682493983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása