Francesco Toldo mellett egy másik legenda is hiányozni fog a Serie A mezőnyéből az új szezonban. Christian Panucci, az ötvenhétszeres olasz válogatott hátvéd a napokban jelentette be visszavonulását, azt mondja harminchét éves korára elfogyott a motivációja nincs mi továbbhajtsa. Sylvester Stallone hasonmása remek focista volt, de nem egy könnyű ember.
Hét és fél éves már-már szerelemnek tűnő kapcsolat után is volt miér fölhúznunk romanista szemöldökünket kénytelen-kelletlen. 2009 januárjában éppen jobbhátvéd dús napjait élte a klub, így az ősszel a csapatot akár balhátvédet játszva, sőt góljaival a szarból kihúzó Panuccinak csak a padon szánt helyett Spalletti mester. Christian nem volt hajlandó leülni, csak a lelátóra, sőt bejelntette, hogy távozni akar a farkasoktól. Ezért klub nem nevezte a Bl tavaszi etapjára, ahol igencsak szükség lett volna a magasigényei miatt fél évre még a Romában ragadó játékosra.
Nyáron aztán le is mondott róla a klub, így Parmában fejezte be, ahol meg Guidolin mesterrel akadt össze, így csak tizenkilenc meccset játszott élete utolsó szezonjában. Azt is erős egyéniségének köszönheti, hogy nem lett világbajnok 2006-ban, mert az nem kétséges, hogy Zaccardonál mindenképpen jobb jobbhátvéd, sőt középhátvédként is megállhatta volna a helyét. Viszont Lippivel már a mindkettőjük számára dicstelen Interes szezonban sikerült összevesznie.
Mindezek ellenére igazán hiányozni fog, sienai születésű srác harcossága, eleganciája, sőt a még jóval harminc fölött is föltűnő lendülete és munkabírása az olasz stadionokból. Az eredetileg jobbhátvéd Panucci a védelem minden pontján állta a sarat. A Chelsea elleni 2008-as győzelem alkalmával például balhátvédként brillírozott, sőt gólt is lőtt.
A 2008-as EB-n meg középhátvédként volt az olasz válogatott legjobbja, ő jegyezte ráadásul a végül a csoporttovábbjutást jelentő románok elleni egyenlítő gólt, mi több az EB-re is az ő skóciai fejesével jutott ki az Azzurri.
A valogatott pályafutása ennek ellenére nem mondható túl szerencsésnek. Ugyan már 1994-ben bemutatkozott a nemzeti csapatban egy európabajnoki selejtezőn a szlovénok ellen, de első világversenyére csak 2002-ben jutott ki. Így lemaradt generációja két legnagyobb sikeréről, a már említett 2006-os világbajnoki cím mellett a 2000-es EB döntőről is. A koreai-japán vébén viszont élete legrosszabb teljesítményét hozta, tőle szokatlanul sok hibával játszott.
Ott volt még a szintén nem túl sikeres 2004-es Európabajnokságon, ahol a csoportből sem jutott tovább az Azzurri, majd két Lippi kapitányság között a 2008-as kontinenstalálkozón is focizott, ahol amint már megjegyeztük a negyeddöntős brigád legjobbja volt - harmincöt évesen.
Az ifjú Christian a Genoa csapatában kezdte karrierjét, melynek felnőtt csapatában már 1990-ben, tizenhét évesen bemutatkozott és '93-ig harmincnyolc meccsen szerepelt ott.
Húszévesen kerül a Milanhoz atyamestere Fabio Capello keze alá, ahol három év alatt nyolcvankilenc meccsen játszik, kiszorítja a legendás Maldini, Baresi, Costacurta, Tassotti négyes utóbbi tagját, nyer két olasz bajnokságot és három döntőt járszva egy Bl-t, valamint nemzetközi klasszis spílerré érik.
1996-ban Madridba követi Capellot. A Realnál lehúzott három év alatt egy spanyol bajnoki cím mellett egy Bl-cím is csurran a csapatnak hősünk aktív részvételével és olyan játékosokkal, mint Hierro, Seedorf, Suker, Mijatovics, Raul, Morientes, Guti. Innentől gyengébb évek következnek Panucci karrierjében, sem az Interben, sem a Chelseben, sem a Monacoban nem sikerül gyökeret eresztenie, Rómában viszont annál inkább.
Természetesen Capello szavára érkezik az éppen bajnok farkasokhoz 2001 nyarán, inkább középhátvédnek az öregedő Aldair helyére. (A jobbhátvéd pozícióját ugyanis bizonyos Marcos Cafu foglalja ekkor a legendás brigádban).
Végül pályafutása leghosszabb etapját tölti az AS Romában, ahol a szurkolók egyik kedvence lesz a nyolc év alatt. A római újászületés jegyében betesz még négy bajnoki ezüstöt a vitrinjébe és nyer két olasz kupát. Ha egója megengedné még ma is hasznos tagja lehetne a Romának, amolyan tökéletes helyettesként, a középhátvéd és a jobbhátvéd poszton. Ám Panucci sohasem tudott a seggén maradni a kispadon, így jobban tette, hogy visszavonult.
