Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Közveszélyes munkakerülés

2010.06.08. 11:45 Hódos Hajnalka

Azt már hónapok óta tudjuk, hogy a Királyi Tévé közvetíti mind a 64 mérkőzést, hogy hogyan, azt majd később megbeszéljük. Hatvannégy meccs, kimondani is gyönyörű, hideg sör, kígyózó sorok a hipermarketben, mert megvesszük az LCD tévét, ha beledöglünk is, én mondom, hát ennyit megérdemlek, a kisebb városok utcái este elnéptelenednek, a kocsmák megtelnek.

A mérkőzések du. fél kettőkor, du. négykor és este fél kilenckor kezdődnek. Az elvetemült focidrukker mindet látni akarja, teljesen mindegy, kinek szurkol. Olaszországban könnyű, a dolgozóknak átlagosan 39 nap szabadnapjuk van, nem beszélve a siestáról. Belefér, hogy kicsit megnyújtsák, és abban is biztos vagyok, hogy a munkahelyekről sem szorul ki a focivébé.

A magyar drukker hátrányosabb helyzetben van, a munkaadókat általában nem érdekli, hogy kitört a fociláz, feleslegesen tartunk előadást arról, hogy ez gyakorlatilag a pusztulásra ítélt emberiség szinte egyetlen nagy közösségi élménye.

De a meccseket látni kell!

Vagy kivesszük az éves szabadságunk nagy részét, vagy titokban, az interneten követjük a mérkőzéseket, munkaidőben. Utóbbi megoldást elsősorban mazochistáknak ajánlom, ki akar úgy meccset nézni, hogy nem ordíthat fel a meg nem adott szabadrúgás miatt? Hazudni csúnya dolog, de biztos, hogy rejtélyes vírusok fognak több ezer embert megtámadni, amiből csodával határos módon egy nap alatt fel lehet épülni, megszaporodik a migrénnel küszködők száma, és lesznek, akik nyár kellős közepén esnek ágynak influenzaszerű panaszokkal.  

Én még nem döntöttem, a legszimpatikusabbnak az tűnik, hogy teherbe esem és táppénzre megyek, péntekig még van két teljes napom rá. Ti hol nézitek a délutáni meccseket?

 

17 komment

Címkék: squadra azzurra

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr212065328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szbszig 2010.06.08. 14:42:07

Ez nem igazság, hogy pont a nőknek ilyen könnyű, amikor a férfiakat sokkal nagyobb arányban érdekli a vébé!... :(

De itt van például ez a hír 2006-ból:

www.dunatv.hu/sport/tanitasiszunetavbidejen.html?query=harcolta

Lám, még Banglades is előttünk jár...

retard 2010.06.08. 15:09:19

Azt olvastam, hogy az indexen közvetítésre kerül az összes meccs. De nem találom, hogy hol, és gyanúsan nincs semmi hír azóta sem erről.
Kezdek kétségbe esni...
Ha máshogy nem megy 5re jövök dolgozni

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.06.08. 15:10:18

Milyen jó, hogy nem mindenki van oda a fociért... :D

janikahhh (törölt) 2010.06.08. 15:32:24

HEhe, nekünk most írt a főigazgató, hogy a 13:30 és 16:00-s meccseket a igazgatói tárgyalóban lehet majd nézni, akit érdekel.

lupetto 2010.06.08. 15:48:15

@retard: lesz ilyen, ne aggódj. Gondolom lassan jön valami info is majd róla

csabax · http://www.bacskaisport.hu 2010.06.08. 15:53:13

Hol nézem a délutáni meccseket? Nyilván az egy hónap alatt több helyszín lesz. De pl - ahogy időm engedi - meglátogatom majd a bajai Véndió Vendéglő teraszát. Tegnap tudtam meg, hogy vb-klub lesz ott óriáskivetítővel és 200 forintért mérik a szalont.

bluevoodoo 2010.06.08. 15:57:37

A munkahelyemen (ez itt a reklám helye :D) a vb összes meccsét kivetítőn adják. A hely neve Kertem, és Budapesten a Városligetben van, az Olof Palme sétány 3. szám alatt, a Felvonulási tér mögött. Én itt fogom nézni :) Hideg Staropramen és Borsodi csapolva, Löwenbrau, barna és világos Staropramen üvegben, illetve a város legjobb limonádéja frissen facsart citromból és narancsból összedobva (fél lityós kiszerelésben).

lupetto 2010.06.08. 16:00:30

@bluevoodoo: ott dolgozol? szerintem akkor kb minden este találkozunk majd. Viszont legalább ingyen sör az olasz fanoknak ezért a reklámért, vagy törlöm a kommentet

bluevoodoo 2010.06.08. 16:28:57

Hehe, adnék én ingyen sört simán az olasz fanoknak, de nem a pultban dolgozom sajna, illetve egy másikfajta pultban, én hangosítom ugyanis a koncerteket a helyen. Mivel itthon nincs tv-m, béna streamek helyett inkább kiköltözöm a Városligetbe, hiába nincsenek koncertek a vb 1 hónapja alatt :D

duplaP 2010.06.08. 17:19:41

@bluevoodoo:
ahol én dolgozom, ott is adjuk a VB minden meccsét. Nézem az összes meccset, s még pénzt is keresek közben :)
Nálunk a Soproni hideg, és még nyerni is lehet.

Unimuck 2010.06.08. 17:32:29

Szerencsésebb helyzetbe vagyok, még a diákoskodás a fő foglalkozásom, de a nyárra vmi hajnali melót kell találnom, vagy ha esetleg van még munkalehetőség a Városligetben... :) Lennék szívesen a kivetítő közelében pultos :D
A nők könnyebben vannak ezzel a munkakerülősdivel... Eleve a férfiak gyanúsak, bármi bajuk van, tuti a VB-re fogja a főnök. A csajoknak elég egy erős migrén, kis hányinger és a szőrős szívű munkaadó ellágyul... vagy nem? :)

Alikam 2010.06.08. 17:42:47

Nálunk csak a kongóiaknak van kevesebb szabadnapjuk.

Hódos Hajnalka 2010.06.08. 17:47:42

@Erinaceus europaeus: fujj, nemszeretlek! :)

@csabax: és meghívsz? :)

Brukk 2010.06.09. 09:20:10

Én szerencsésebb helyzetben vagyok, a délutáni meccsek idejére nem vállalok ügyfeleket, és a tárgyalásokat is úgy időzítem. Saját "főnököm" van...

A csoportmeccseket így átvészelem, aztán az egyenes kieséses szakasztól teljes gőzzel! - ugyanúgy, ahogy a csapat!

retard 2010.06.10. 13:19:28

@lupetto: Most készült el a hír.
Kapott egy kis terhelést a szerver egyből :)

2010.06.12. 19:19:58

Én otthon bejelentettem, hogy amíg vébé van, nyista munkakeresés! Nem mintha sok esélyem lenne állást találni - még diplomával sem! Kedves szüleim néztek nagyot, de elmagyaráztam, hogy kétévente van ilyen nagy esemény (csak EB-VB érdekel, a klubfocit leszarom), hagyjanak már lógva egy hónapig. Amúgy is nagy KMK vagyok, a volt munkahelyemen képes voltam minden szarért szabadságot kérni (Megasztár, stb.). Kicsit feszített volt a tempó ott.
Meccseket pedig otthon nézem a (sajnos nem HD) síkképcsöves, 90 centis képátlójú tévécskémen, frankó!
Amúgy nem fogtok szeretni, Selección párti vagyok és Azzurri-ellenes. :D
süti beállítások módosítása