Nem lennénk a többi blog helyében, akiknek majd egytől egyig meztelen női képekkel, illetve félig vicces videókkal kell operálnia, hogy némi örömöt és lelkesedést csaljon a következő hetek várható kudarcától előre megtört szurkolói arcára. Nekünk sokkal könnyebb dolgunk van e téren, csak újra végig kell nézzük a következő 5 perces videót és máris a torkunkban dobog a szívünk.

Na ki lesz 2010-ben újra Világbajnok?

A válasz persze nem is kérdés. S, ha már némiképp a múltat idézzük, talán itt az ideje annak is, hogy kicsit áttekintsük a Squadra Azzurra eddigi VB szerepléseit, volt minek tapsoljunk ugyanis szerencsére az utóbbi évtizedekben bőséggel.
 

Olaszország legjobbjai eddig mindösszesen két világbajnoki tornáról hiányoztak (1930 Uruguay – hosszú út miatt, 1958 Svédország – nem kvalifikálták magukat), így nem meglepő, hogy minden idők  egyik legeredményesebb labdarúgó nemzete az olasz.
 A világ legrangosabb labdarúgó eseményén először 1934-ben vettek részt, furcsa is lett volna nélkülük, hiszen rendezőként léphettek pályára. A hazai közegnek, (Mussolininek) no meg persze méltán híres labdarúgóinak köszönhetően az olaszok nyomban el is hódították első világbajnoki címűket. Az akkoriban még tizenhat csapatos bajnokság döntőjében a házigazdák Csehszlovákia nemzeti tizenegyével találkoztak. A mérkőzés rendes játékidejében 1-1-es döntetlenre végződött, majd a hosszabbításban Olaszország diadalmaskodott.

1934 - Döntő:
Olaszország 2-1 Csehszlovákia (h.u.)

Gólszerzők: Orsi, Schiavio ill. Puc

Négy évvel később, Franciaországban került megrendezésre a bajnokság. Az Azzurri ismét kitűnő teljesítménnyel rukkolt elő, többek között kiejtetve a házigazdákat és a brazilokat is. A párizsi fináléban hazánk akkori válogatottja, Magyarország volt az ellenfél. Hiába bizonyult azonban meglehetősen kemény ellenfélnek a magyar együttes, Piola és Giuseppe Meazza vezérletével az olaszok egy gólzáporos fináléban megvédték címüket (1934, 1938). Erre máig csak a brazilok voltak képesek (melyet tényleg csak az érdekesség kedvéért említünk meg).

1938 - Döntő:

Olaszország 4-2 Magyarország

Gólszerzők: Colaussi (2), Piola (2) ill. Titkos, Sárosi

Ezen sikeres évek után azonban (nyilván nemzetközi konspirációk révén) elkerülték az olasz csizmát a diadalok. Az 1970-es VB-ig a csoportkörökből sem tudott továbbjutni a gárda (kivéve az 1958-as svédországi tornát, amikor már a selejtezőkön elvéreztek), de Mexikóban végre újra a döntőig meneteltek a kékek, ám a Pelé nevével fémjelzett brazil válogatottól bántóan sima, 4-1-es vereséget szenvedtek. A ’78-as argentin tornán negyedik helyen végzett a válogatott (újfent a braziloktól kaptak ki a bronzmérkőzésen, 2-1-es arányban), de a következő megmérettetésen, Spanyolországban végre a Squadra Azzurra ismét a dobogó őt megillető fokára állhatott, olyan nevekkel fémjelezve, mint Dino Zoff, Marco Tardelli, Altobelli vagy éppen Paolo Rossi. Madridban a taljánok a németeket győzték le két góllal, ezzel mindenidők legöregebb VB győztesének mondhatja magát az akkori csapatkapitány, Dino Zoff, aki túl a negyvenedik életévén ért pályafutása csúcsára.

1982 - Döntő:
Olaszország 3-1 Németország
Gólszerzők: Rossi, Tardelli, Altobelli ill. Breitner

  Ezt követte 1990 keserű hazai bronza, melyen a döntőbejutást elbukták Argentínával szemben az addig menetelő Schillaciék, majd a harmadik helyért vívott mérkőzésen ugyan legyőzte Angliát az Azzurri, de ez már csak némi gyógyírt jelentett a fájdalomban megtört olasz szíveknek. ’94-ben, az amerikai döntőben ismét a mumusnak számító brazilokkal találkoztak szembe Maldiniék, és bár hosszabbítás után mindössze tizenegyesek döntöttek, a taljánok kénytelenek voltak újra meghajolni a dél-amerikai csapat előtt. A sorsdöntő büntetőt elhibázó Roberto Baggio neve sokáig összeforrt e feledésre ítélt emlékkel.

A következő világeseményeken a fokozott elvárások ellenére sem jöttek az eredmények, 1998-ban a negyeddöntők (Di Biagio), 2002-ben a nyolcaddöntők (Byron Moreno) jelentették a végállomást. A legutóbbi, 2006-os németországi világbajnokság előtt pedig néhány héttel  Itáliában kirobbant minden idők legnagyobb (a már vizsgáltak közül) bundabotránya. A Serie A és B-s csapatok zömét érintő vádak nem csak a labdarúgást, hanem az egész nemzetet felbolygatták és megosztották. A válogatott játékosok is kaptak emiatt hideget-meleget, meghallgatások százai zajlottak a tornát megelőző hetekben. Az olasz foci szívébe szúrt kést a rivális nemzetek, nyomást gyakorolva a bundaügyben ítélkező szervekre, még párszor megpróbálták megforgatni (reméljük így kellően drámai) oly jellemző mód, de mindezen körülmények ellenére igyekeztek a lehető legjobban felkészülni Marcello Lippi  fiai az előttük álló, nem éppen álomkönnyűnek tűnő megmérettetésre.

Sokan ki is húzták a Nazionalét a komolyan veendő csapatok névsorából, és a többség azt várta, hogy sebeit nyalogatva, lehajtott fejjel hamar hazakullognak majd a németországi VB-ről a bundabajnokság világ elé kihajtott képviselői. Ám meglepetésre (...), az olasz válogatott a botrányból inkább erőt és kitartást merítve, magabiztosan verte végig a mezőnyt többek között a házigazdát is búcsúztatva és ’82 után újra, immáron negyedszer ülhetett fel a világ trónjára.
 

Folytatása következik a ránk váró hetekben.

Szerző: Unimuck - lupetto