Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Szétcsúszva - a Barcelona kiütötte a Napolit a Gamber Trófeáért vívott mérkőzésen

2011.08.23. 08:48 lupetto

 Más szint ez, mint a megszokott. Állapíthatta meg a Barcelónába zarándokolt több ezer Napoli szurkoló. Más szint egy BL-ben törzstag ellenfél és ezen belül is külön más szint a Barcelona, mely jelen pillanatban senkihez sem hasonlítható. A Napoli ízelítőre vágyott a legjobbak világából, s ezt tegnap este alaposan meg is kapta, a tartalékos Barcelona darabokra kapta Mazzarri együttesét.

Az eredmény a 26. percig maradt 0-0 (előtte a játékvezető Cavani gólját érvénytelenítette veszélyes játék miatt), ekkor a Barcelona jutott előnyhöz: Adriano passzolt a középen üresen maradó Fabregasnak, aki nem hibázott és bevette az üresen maradt kaput.

Öt percbe sem telt és a spanyolok kettőre növelték előnyüket: egy Iniesta indítás után Seydou Keita bólintotta a kapuba a játékszert.

A második félidőben egy újabb nápolyi találat került érvénytelenítésre, ezúttal les miatt vonta vissza a gólt a játékvezető.

A 62. percben De Sanctis még ki tudta tornászni Messi távoli lövését, de a kipattanó labdát Pedro a kapuba fejelte. Négy perccel később pedig Messi is betalált egy szépen kidolgozott akció végén.

Mint ahogy a lefújás előtt negyed órával ismét: ezúttal 14 méterről vette be az argentin a nápolyiak kapuját.

 

FC Barcelona - SSC Napoli: 5-0 (2-0)

G: Fábregas 25., S. Keita 30., Pedro 62., Messi 65., 77.

Barcelona: J. Pinto, Montoya (Cuenca, a szünetben), Piqué (Bartra, a szünetben), Fontás (Mascherano 63.), Adriano C. (Abidal 63.), S. Keita (Busquets 63.), Thiago (Xavi 59.), Fábregas (Messi 57.), Iniesta (Roberto, a szünetben), Kiko (J. dos Santos, a szünetben), Villa (Pedro, a szünetben).

Napoli: De Sanctis (Rosati 82.), Campagnaro (Grava 82.), P. Cannavaro (F. Fernández 82.), Britos (Aronica 41.), Dossena (Víctor Ruiz 77.), Maggio (C. Lucarelli 76.), Dzemaili (Gargano 63.), Inler (Donadel 59.), Hamsík (M. Santana 68.), Lavezzi (Zúniga 59.), Cavani (Mascara 68.).

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona napoli

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr633172781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása