Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Moratti nagy meglepetésre készül? Lavezzi és Tevez egyszerre érkezhet?

2011.08.23. 13:30 MatteoMessina

Eto'o távozásával Gasperininek, Pazzini mellé mindenképpen szüksége van egy támadóra, aki tud a szélen játszani. A napokban ismét felmerül Dirk Kuyt neve, őt tavaly nyáron is szóba hozták a milánói kék-feketékkel. Azonban a 31 éves játékos már egy interjúban sietett tisztázni a minap, hogy mindebből semmi nem igaz és boldog a Liverpoolnál, maradni szeretne.

A nerazzurri mesterének egyik nagy kedvence volt a korábbi csapatánál Palacio, így az ő neve azóta terítéken van, mióta Gasp eljött a Genoa csapatától. Az olasz újságok viszont egységesen arról adnak hírt, hogy Moratti továbbra is a Napoli sztárját, Lavezzit szeretné és egy utolsó nagy ostromot indított, hogy megszerezze az argentint. Most tehát Lavezzi van előtérben, mindemellett továbbra is képben van Zarate, a Lazioból.

 

Míg Forlan körül nagy a csend, addig Alberto Zaccheroni, az Inter korábbi edzője azt nyilatkozta a Gazzetta-nak, hogy ő szinte biztos abban, hogy Tevez az Internél folytatja. Többen tudni vélik, hogy Tevezről gyakorlatilag már megegyeztek a háttérben és emellett még Lavezzi megszerzésén is fáradoznak a milánóiaknál. Ha ez a forgatókönyv életbe lépne, valószínűleg az összes interista elégedetten csettintene a mercato befejeztével. Azonban attól a Morattitól - aki a pénzügyi fair play fontosságát hangsúlyozza, ahol lehet - kissé elképzelhetetlennek tűnik, hogy mindkét játékos, nem éppen alacsony árát az asztalra tegye...Bő egy hét, meglátjuk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: inter tevez mercato lavezzi

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr253173454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása