Bár még a Calcio 2011/2012-es idénykezdéséig várni kell három hetet, az olasz futball szerelmesei már ma végigizgulhatnak egy téttel bíró igazi rangadót, ugyanis Pekingben délután kerül megrendezésre az Olasz Szuperkupa-döntő, ahol a két milánói csapat, a Milan és az Inter feszül egymásnak. A kínai főváros igazi futball-lázban ég, nem is csoda, hiszen magyar idő szerint 14 órakor Itália két legnagyobb klubja lép pályára a Madárfészek Stadionban.
A Milan bajnoki címvédő, az Inter kupagyőztes jogán szerepelhet a Szuperkupa fináléjában, ahol várhatóan mindkét klub trénere a tavalyi alapcsapatot próbálja majd pályára küldeni, bár sok játékos hiányozni fog különböző okok miatt.
A Milan új szerzeményei közül Mexes térdsérülés, míg Taiwo eltiltás miatt kénytelen kihagyni a mai találkozót, így helyükön vélhetően Nesta és Zambrotta fog szóhoz jutni.
Az Internél már jóval több játékos fog hiányozni, ugyanis Stankovic, Viviano és Nagatomo sérült, míg Lucio, Maicon, Cambiasso és Milito a Copa America-t követő pihenőjét tölti.
A döntővel kapcsolatos érdekességek:
Olaszországban a legtöbb szuperkupa győzelemmel a Milan és az Inter bír, szám szerint 5-5 diadallal, így a mai győztes egyedüliként ülhet a Calcio trónjára.
Az Inter zsinórban hetedik szuperkupa döntőjére készülhet. Az előző hatból négyet meg is nyert.
Meglepő módon a két rivális csapat először találkozik egymással az 1988 óta íródó trófea történetében.
Második alkalommal rendezik az Olasz Szuperkupa-döntőt Pekingben, az elsőre 2009-ben került sor.
A milánói derby, azaz a Derby della Madonnina örökmérlege: 274 találkozón 105 Milan, és 95 Inter siker született.
AC Milan - Internazionale
kezdés: 14:00 (magyar idő szerint) Peking
Várható kezdők:
AC Milan (4-3-1-2): Abbiati; Zambrotta, Nesta, Silva, Abate, Seedorf, Van Bommel, Gattuso, Boateng, Ibrahimovic, Pato
Inter (3-4-3): Cesar; Chivu, Samuel, Ranocchia, Santon, Motta, Sneijder, Zanetti, Eto'o, Pazzini, Pandev