A Juventus általános igazgatója, Beppe Marotta, úgy véli a csapatnak szüksége van az újraformálódásra a következő szezon előtt, valamint elismerte Bastos és Pirlo iránti érdeklődését. A vasárnapi 2-0-ás győzelem a Roma ellen reményt ad a Juventusnak, hogy jövőre is indulhasson legalább az Európa Ligában és a klub pozitív sorozattal zárja az amúgy gyenge szezonját.
"Meggyőződésem, hogy kevesebb pontot gyűjtöttünk a szezon során, mint amire képesek vagyunk valójában. Sohasem állhattunk ki a legerősebb 11 játékosunkkal, ez tény." - kezdte Marotta a Corriere dello Sport-nak adott nyilatkozatát.
"Már csak 7 forduló van hátra, lassan elérkezünk egy nagy forradalom végéhez, ami a csapat átalakítását illeti. Rengeteg új játékos érkezett, logikus volt, hogy ezért nagy árat fizethetünk, mi is csak bizakodtunk abban, hogy azonnal versenyképes lesz együtt az új keret."
Majd a vezető áttért Delneri helyzetére is, kinek jövője bizonytalan a torinói klubnál.
"Van egy kétéves megállapodásunk az edzőnkkel. Érkezte szakmailag mindannyiunkra pozitív hatással volt. Helyre kellett állítani a csapatszellemet a Juventusnál és ő ezt tökéletesen véghez is vitte."
Rátérve a Bianconeri igazolási stratégiájára, Marotta feltárta a klub szándékát Fabio Quagliarellával és Alberto Aquilanival kapcsolatosan.
"Előbbi játékost leigazoljuk, míg az utóbbit 80%-ban biztos, hogy megvásároljuk. Elutazunk Liverpoolba megtárgyalni Aquilani vételárát."
Ami a leendő igazolásokat illeti: "Nem titok, hogy Torinóba szeretnénk hozni Michel Bastost. A problémát ez esetben csakis az egy EU-n kívüli játékos szerződtetése jelentheti."
Pletykák szerint a Juventus szívesen megállapodna a Milan játékmesterével, Andea Pirlóval is, e felvetésre azonban Marotta csak elmosolyodott és ennyit mondott: "Nos, valóban gondolkodtunk Pirlo-n ..., majd meglátjuk mi, hogyan alakul."