Saját honlapján üzent Marco Materazzi a német játékos vádjaira válaszul, s az Inter hátvédje alaposan helyre tette a sajtót végighisztiző Bayern csillagot.
Mint azt Marco válaszul a világ elé tárta, meglátása szerint pont hogy a német volt, ki hetek óta provokálta nem csak őt, hanem minden Inter játékost, olyan nyilatkozatokat is megengedve magának, melyek nem csak arroganciáról, hanem nagy fokú tiszteletlenségről is tanúbizonyságot tettek.
Schweinsteiger (visszaolvasva) valóban többször is üzent a visszavágó előtt a kék-feketéknek, kilátásba helyezve egy-egy talán túlzottan lelkes visszavágást Madrid után, valamint ellenfelét többek között például azzal jellemezve, hogy egyetlen játékost sem ismer közülük, ő Milánóból egyedül a Milan csapatáról hallott ezidáig.
Materazzi a pályán történtek összegzését végül erre reagálva zárta;
"Mindössze annyit mondtam neki, legközelebb előbb győzzön, utána beszéljen."
"Gondolom mostmár a mi nevünket is megtanulta."
kép: calciomercato